h i r d e t é s

Lesz-e idejük a körzeti orvosoknak a betegeikre?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Lesz-e idejük a körzeti orvosoknak a betegeikre?

2016. december 19. - 00:50
0 komment

Csak a nyilvánosság elé dobott ötletek jelzik, hogy valami történik az egészségügy legalsó szintjén, de a másfél éve megszavazott alapellátási törvénynek még egyetlen végrehajtási rendelete sem készült el.

A kép illusztráció! - Forrás: erhangja.ro

A háziorvosok tárgyalnának, legújabb internetes szervezetük januárban mehet először egyeztetni az államtitkárságra a törzskartonok kérdéseiről. Arról, aminek szövegezését december végéig be kellett volna fejezni.

Másfél éve hiába vár a szakma az alapellátási törvény végrehajtási utasításainak megfogalmazására, az egyetlen kérdés, amiben előrelépés történt, nem az egészségügyi vezetésen múlt: az önkormányzatok – ha akarták és tudták – elengedték a háziorvosok helyi iparűzési adóját. Legutóbb épp a fővárosi közgyűlés hozta meg ezt a döntést. Baj persze még ezzel is van, hiszen évi 20 millió forintos árbevételhez kötik az adó elengedését, a háziorvosi praxisok nagy része viszont ennél magasabb összegből működtethető. Ha valaki szóba állt volna a szabályozás megfogalmazása előtt a háziorvosokkal, ezt a csapdát is el lehetett volna kerülni – így vélekednek a nemrég alakult Háziorvosok Online Szervezete (HaOSz) tagjai. A szervezet egyik alapítója, Békássy Szabolcs dunavarsányi háziorvos a Népszavának úgy fogalmazott: azt javasolják, töröljék el a bevételi korlátot és valamennyi háziorvosi praxisra terjesszék ki az adókedvezményt.

Társától, a Verőcén praktizáló Cserni Istvántól megtudtuk, megkeresték az egészségügyi államtitkárságot, hogy kezdődjön szakmai párbeszéd az alapellátási törvény végrehajtási rendeleteiről, mert ma az „csak egy üres képkeret, amiből hiányzik a fénykép”. Válaszként meghívták őket egy január elejére tervezett minisztériumi egyeztetésre a törzskartonok kötelező megújításáról. Ez azonban egyben azt is jelzi, ebben az ügyben sem sikerül tartania a kormánynak egyetlen eddig beígért bevezetési határidőt sem. Legutóbb már kormányhatározatban kötelezték a humántárca vezetőjét, hogy idén december 31-ig zárják le a törzskarton kérdéseinek rögzítését, eredmény mégsem született.

Az Együtt egészségpolitikusa már négyszemközti megbeszélésen is volt Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárnál, ahol egyebek között a törzskartonok kérdése is szóba került, de ő is úgy látja, az alapellátási törvény egyetlen kérdésében sincs előrelépés már másfél éve. Komáromi Zoltán szerint máig nem tudni, kinek lesz a feladata elvégezni az összeírást, kap-e érte bárki pénzt vagy nem, de a legnagyobb baj, hogy nincs motiváció az elképzelés megvalósítására. A páciens sem tudja, hogy ha mindent bediktál a körülményeiről, akkor jobb ellátás várja, és a praxisokban dolgozók sem tudják, javulnak-e a munkavégzésük feltételei, az adatok birtokában fejleszthetik-e eszközeiket azokon a területeken, ahol az átlagnál több betegük érintett. Komáromi szerint a praxisok infrastrukturális adottságai nem változtathatók, a többnyire önkormányzati tulajdonú rendelőkben a nagyvárosokban, különösen a fővárosban több orvos dolgozik, vagyis az a terv, hogy az ápoló majd rendelés után a kartonok kérdéseit a beteggel négyszemközt töltögeti, nem más, mint illúzió.

A HaOSz tagjai elkezdték saját javaslataik kidolgozását az alapellátási törvény valamennyi részterületén, ha lesz módjuk az egyeztetésre, ezeket átadják az államtitkárság nevében tárgyaló politikusoknak és szakértőknek. Cserni István a legnagyobb bajnak azt tartja, hogy nincs jövőkép, pedig a legfontosabb a tervezhetőség lenne. Hiába szolgálnak jó célt például az eszközpályázatok, ha nem lehet tudni, mikor írják ki őket újra. Jó lenne akár 5 évre előre tervezni – javasolják a szervezet tagjai, hozzátéve, hogy a szakma a mai egységes finanszírozást sem tartja jónak, mert az idősebb orvosok tapasztalatát semmilyen formában nem ismerik el.

Komáromi Zoltán véleménye is az, hogy az egész alapellátási törvény lóg a levegőben. Ha megdupláznák a praxisok finanszírozását és a pluszpénzt csak bérekre – akár egy második szakápoló felvételére - lehetne fordítani, továbbá a háziorvosok jogosítványait bővítenék vizsgálatok elvégzésében vagy kérésében, gyógyszerfelírásban, valóban el lehetne érni, hogy a pácienseket ne kelljen mindig továbbküldeni a szakellátásba. Döntés azonban nincs. Semmiben.

Szerző: Gulyás Erika / nepszava.hu