fbpx Lukasenka: Tudjuk, hogy ha túl messzire megyünk, akkor a háború elkerülhetetlen lesz | CIVILHETES

h i r d e t é s

Lukasenka: Tudjuk, hogy ha túl messzire megyünk, akkor a háború elkerülhetetlen lesz

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Lukasenka: Tudjuk, hogy ha túl messzire megyünk, akkor a háború elkerülhetetlen lesz

2021. november 23. - 09:13

 

A fehérorosz elnök elmondta azt is: „szeretnénk, ha minden lengyel tudná, hogy nem vagyunk barbárok”.

Aljakszandr Lukasenka - Forrás: Sergey Guneev / Sputnik / AFP

Fehéroroszország nem akar konfrontálódni Lengyelországgal, de választ vár az Európai Uniótól arra, hogy befogad-e Minszk javaslatának megfelelően kétezer, fehérorosz területen tartózkodó migránst – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka elnök, akit a BelTA fehérorosz állami hírügynökség idézett hétfőn. Lukasenka azt mondta:

"Szeretnénk, ha minden lengyel tudná, hogy nem vagyunk barbárok, és nem akarunk konfrontációt,mert tudjuk, hogy ha túl messzire megyünk, akkor a háború elkerülhetetlen lesz, és az katasztrófába torkollana".

Viszont óva intette Lengyelországot attól, hogy beváltsa fenyegetését, és lezárja a két ország közötti egyik vasúti kapcsolatot, mert szerinte Fehéroroszország ebben az esetben a kelet-ukrajnai konfliktusövezeten keresztül talál kerülőt.

Kétezer migráns

Az elnök ismét elmondta: ragaszkodik ahhoz, hogy Németország befogadjon valamennyi migránst azok közül, akik Fehéroroszországban vannak, és panaszkodott amiatt, hogy az EU nem tárgyal Minszkkel az ügyben. Hozzátette, hogy már szervezik a második repülőjáratot, amely hazaszállít migránsokat az országból.

Angela Merkel ügyvezető német kancellár ugyanis a múlt héten telefonon tárgyalt Lukasenkával a migránsválságról, és a BelTA tudósítása szerint megígérte, hogy uniós szinten is meg fogják vitatni a problémát.

Merkel megígérte nekem, hogy beszélnek róla uniós szinten, de nem tették meg

– jelentette ki az elnök. Lukasenka kijelentését Berlinben cáfolták.

Megy az oda-vissza mutogatás

Lukasenka múlt csütörtökön közölte először: Fehéroroszország azt szeretné, ha az Európai Unió befogadna kétezer migránst abból a hétezerből, aki a területén lévő táborban tartózkodik, a többi ötezret pedig visszaküldené hazájukba, hogy megoldódjon a válság a fehérorosz-lengyel határon. Azóta egy repatriáló repülőgép több mint négyszáz migránst hazavitt Irakba.

Az EU Lukasenkát teszi felelőssé az Unió keleti határán kialakult válságért, mondván, szándékosan idézte elő a helyzetet, több ezer embert szállított e határokhoz a Közel-Keletről, bosszúból a Fehéroroszország ellen bevezetett szankciókért. Minszk először tagadta, hogy ő idézte volna elő a helyzetet, de Lukasenka a BBC-nek pénteken adott interjújában elismerte: „abszolút lehetséges”, hogy országa segített a lengyel határon összegyűlt embereknek átjutni Lengyelországba és így az Európai Unió területére.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vasárnap figyelmeztetett, hogy Fehéroroszország részéről „valami sokkal rosszabb” várható ezután, illetve azt is idézik tőle, hogy újabb nyomás várható afgán és üzbég migránsok felhasználásával. A lengyel határőrök beszámolói szerint a fehérorosz fegyveres erők továbbra is szállítják a migránsokat a határhoz – mondta. (MTI) / mandiner.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s