Kölcsey Ferenc Himnuszának szövege ma is újra-újraolvasásra és megfontolásra méltó. A költő életműve is arra figyelmeztet, hogy becsüljük meg a minket körülvevő történeti értékeket - mondta Kalla Zsuzsa irodalomtörténész szerdán, a magyar kultúra napján.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Ezen a napon a magyar kultúra névtelen munkásait ünnepeljük. Azokat az embereket, akik nap mint nap küzdenek a magyar kultúra fennmaradásáért. Nem véletlen, hogy ezen a napon tüntetik ki a pedagógusokat is

- mondta Kalla Zsuzsa az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

Az irodalomtörténész kitért arra, hogy amikor 1823-ban Kölcsey Ferenc a Himnuszt írta, Magyarországon semmiféle remény nem létezett valamiféle alkotmányos kibontakozásra. Nem hívták össze az országgyűlést, rendeletekkel kormányoztak; a magyar nemesség, a kulturális elit számára úgy tűnt, nincs fény az alagút végén.

Kölcsey volt a dicső reformkor nagy előkészítője, a nagy előd, így is tekintett rá Széchenyi, Wesselényi, később Eötvös József és Petőfi. A Himnusz azt a pillanatot örökíti meg, amikor a hajnal előtt a legsötétebb az éjszaka

 - fogalmazott Kalla Zsuzsa.

Mint megjegyezte, érdekes emberi, költői magatartás tükre a Himnusz szövege, amelyre a reformkor másként tekintett: nem a jelenről szóló történetnek olvasta, inkább a magyar történelmi múltnak, azzal a reménnyel, hogy a zivataros évszázadokat már maguk mögött hagyták. Hozzátette: ez jutott el 1848-ban abba a stádiumba, hogy nemzeti himnuszként funkcionáljon. A Himnusz népszerűségéhez Erkel Ferenc zenéje is nagyban hozzájárult.

(MTI)