h i r d e t é s

Maffiaállam a hazai művészeti életben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Maffiaállam a hazai művészeti életben

2016. január 11. - 09:35
0 komment

Se szeri, se száma a jelenlegi kormányzatot ért bírálatoknak és kritikáknak. 

Nemrégiben azonban olyan átfogó bemutatása született a hazai politikai berendezkedésnek, ami kitűnik a többi elemzés közül.

Mélyen szántó interjút készített a Népszabadság Magyar Bálint volt szabaddemokrata politikussal. Horn Gyula, valamint Medgyessy Péter kormányának volt oktatási minisztere a magyar maffiaállam anatómiája címmel nemrégiben napvilágot látott könyvéről beszélt a napilapnak.

Az egykori politikus kifejtette, hogy a mű címét nem az indulat és még csak nem is publicisztikai megfontolások motiválták. Álláspontja szerint a kormányzati hatalom és a gazdasági elit olyan szoros összefonódása alakult ki, ami már sokkal inkább hasonlít egy patrónus-kliens viszonyra, mint a jogegyenlőségen alapuló intézményekre. 

Ebben ragadható meg a különbség a 2010 előtti egyedi korrupciós esetek és a kormányváltás után megvalósult már rendszerszintűnek mondható jelenség között. Mivel a szerző szerint ez leginkább az alvilág működésére hasonlít, ezért nevezhető az ország jelenlegi állapota maffiaállamnak vagy más néven szervezett felvilágnak.

A beszélgetés második felében Magyar Bálint külön kitér a hazai kulturális élet helyzetére. Véleménye szerint ugyanis a kormányzati polip teljes erővel terjeszti csápjait a művészetekre és a kultúrára. A politikai elit gyakorlatilag minden fontos pozícióba beültette saját embereit az elmúlt néhány év alatt.

A színházi élet fontos vezetői posztjain olyan kormányhoz hű szakemberek ülnek, mint Vidnyánszky Attila, de példaként említette az Új Színház igazgatóját is. Külön kiemelte Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét, Kerényi Imrét, a "tudatos nemzeti gondolkodás megalapozásának" felelősét, vagy éppen Andy Vajna, filmügyi és Batta András, egységes komolyzenei koncepció kialakításáért felelős kormánybiztosokat is.

A legszomorúbb kijelentések a beszélgetés során azonban mégis a hazai művészek osztályozása során hangzottak el. Míg a kormányzattal szimpatizáló előadók és más alkotók etetése és helyzetbe hozása figyelhető meg a fenti helytartókon keresztül, addig azok egyszerűen kívül esnek a támogatandó művészek körén, aki nem kérnek a vezetők kegyeiből.

 

sztarklikk.hu