A valóság szövete felfeslett, kilóg a lóláb, hiba van a mátrixban, vírusos a programfutás.

Simicska Lajos lázadása alkalmat nyújtott arra, hogy egy pillanatra belássunk a kulisszák mögé, és nem csak azt vehettük észre, hogy a dolgok nagyon másképpen vannak, mint ahogy hittük, hanem azt is, hogy a valóság borzasztó, a jövőnk pedig sötét. A legkézenfekvőbb következtetés, amit a történtekből levonhatunk, az, hogy 2018-ban nem lesznek semmiféle választások. És később se nagyon.

Hát lássuk csak, hogyan jutottunk erre a konzekvenciára? Kezdjük jóval régebben, az aranjuezi szép napokban, mikor még tiszta volt az ég, és zöld ág virított a föld ormain, valamint teljes volt a béke a jobboldali médiabirodalomban, Munkában élt az ember, mint a hangya: küzdött a kéz, a szellem működött, ahogy Vörösmarty mondaná. 2011-ben érdekes cikksorozatot közölt a Magyar Narancs erről a különös médiavilágról, ahová kívülállónak ritkán engedik meg a belépést, ők is informátorokat használtak – bár akkoriban még nem is volt olyan nagy a titkolózás, mint manapság. Lássuk csak, mire jutottak?

Beszélgetőtársaink közül (akiknek több mint háromnegyede neve elhallgatását kérte) volt, aki azt javasolta, hogy cikkünket ne a média megjelenési formája szerint bontsuk ketté (nyomtatott, illetve elektronikus sajtóra), hanem aszerint, hogy tartalmi vagy üzleti médiáról beszélünk-e. A médiapiacot jól ismerő forrásunk szerint ugyanis így osztja meg a feladatokat a Fidesz gazdasági mindenhatója, Simicska Lajos az ő két bizalmasa, Liszkay Gábor és Fonyó Károly között. Liszkay a Magyar Nemzet főszerkesztője és résztulajdonosa, de a háttérben, ahonnan az ország ügyeit irányítják, “hozzá tartozik a közszolgálat is”. Fonyó Károly, aki június eleje óta résztulajdonosa az ingyenes terjesztésű Metropolnak, a médiaipar üzleti és hirdetési szegmensét fogja össze, egyben az állami tulajdonú intézmények reklámköltései is nála futnak össze, pontosabban tőle indulnak ki. (A szereplő személyek médiaipari vállalkozásairól lásd Összeérnek című keretes írásunkat.) “Hihetetlenül kidolgozott rendszerben működik a Fidesz médiabirodalma” – mondja beszélgetőtársunk, és erre enged következtetni a többiek által felvázolt kép is, illetve mindaz, ami a különböző médiumok tulajdonosi hátteréről tudható.

A Fidesz-közeli médiabirodalom négy csoport, a Magyar Nemzet csoport, az Infocenter.hu, illetve Vitézy Tamás és Széles Gábor érdekeltségei kezében van.

A Magyar Nemzet csoport kulcsfigurája Liszkay Gábor és Fonyó Károly. A Magyar Nemzet főszerkesztője, Liszkay Gábor résztulajdonos a lapot kiadó Magyar Nemzet Kft.-ben a Töröcskei István tulajdonolta Pro Aurum Zrt. mellett, amely a Hír Tv tulajdonosa is egyben. A Magyar Nemzet Kft. és Simicska közös tulajdona a vagyonkezelésre létrehozott B-Reklám Kft., amely jelenleg a Mahir Zrt. tulajdonosa. A Mahir Zrt. az egyik tulajdonosa a Mahir Cityposter Kft.-nek, amelynek ügyvezetője és másik tulajdonosa Fonyó Károly (a tulajdonában lévő EuroAWK-on keresztül). Fonyó Károly erre létrejött Megapolis Media Zrt.-je vásárolta meg júniusban a Metropolt.

Az Infocenter.hu Média Zrt. tulajdonában van a Heti Válasz, a Class FM rádió, a Lánchíd rádió (amelyben a Pro Aurum-os Töröcskei is tulajdonos). Az Infocenter.hu Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter érdekeltsége, ám tavalyi miniszteri kinevezésekor kiszállt belőle, ekkor lett a tulajdonos Nyerges Zsolt.

Vitézy Tamás a Théma Lapkiadó Kft. és a Théma Nyomda Kft. tulajdonosa. Ez utóbbi 2009-ben alakult, Vitézy mellett tavaly óta egy luxemburgi cég is a tulajdonosa, és ezzel egy időben a Théma Nyomda résztulajdont szerzett a Lapkiadóban.

A Fidesz médiabirodalmának lúzere Széles Gábor, az ő tulajdonában van az Echo Tv és a Magyar Hírlap. Szélesé az Echo Tv mellett a Vital Tv is, de próbálkozott vidéki napilapok kiadásával is, ez a kísérlete néhány éve kudarcba fulladt. A HVG számításai szerint veszteségei ugyan csökkentek, de továbbra is csak pénznyelő Széles vállalkozása. Nem így az előzőek, amelyek tavaly busás osztalékhoz juttatták a tulajdonosokat. (Magyar Narancs, 2011. augusztus 4.)

Mit látunk tehát? Gondosan kidolgozott összmunkát, ezek a tulajdonviszonyok nem véletlenül, a piac kaotikus szabályai szerint alakultak így, évek hosszú során át, habár ezt az érzést próbálják kelteni a nagyközönségben. Itt nyoma sincs spontaneitásnak, ez tudatos üzletpolitika műve, amint az is elmondható, hogy a csoportok munkája koordinált, üzleti és tartalmi célok mentén folyt a munka már 2011-ben is. Ne érveljünk azzal, hogy az írás négy éves – a tulajdonviszonyok és a struktúra még péntek reggel is ugyanilyen volt, de hogy most miféle, azt csak a Herkó Páter tudja, meglehet még ő sem. De miért pont így állt fel a magyar sajtót teljes beolvasztással fenyegető jobboldali médiabirodalom?

Hát nézzük meg, hogy ez a szigorúan strukturált, hierarchikusan működő mechanizmus mire jó voltaképpen? Bizony, akárhogy vizslatom, ez egy nagyon fejlett, szinte elpusztíthatatlan harci gép. Több lábon áll – ezekből dőlt ki egy pénteken – ha kell, saját maga ellen is fordítható, és eredetileg a 2010-es választások kétharmados megnyerése céljából hozták létre. Azonban miután elérte célját, nem nagyon volt jó semmire. Kormánysajtónak túl nagy és erős, ez propagandagépezet, nem egy regnáló kormány szócsöve, ráadásul mivel fegyver, veszélyes is, még a tulajdonosa ellen fordulhat – és hát a tulajdonosok érdekei is kezdtek ütközni a kormány illetve a kormányfő érdekeivel. Simicska most az általa kiépített hálózatért és hatalmi befolyásért harcol, minden anyagi és mediális eszközével, Orbán szintén, és nem tűnik kétségesnek, hogy ezt a csatát Simicska el fogja veszíteni, ha csoda nem történik. A kormány harci médiáját a miniszterelnök már a választások után le akarta szerelni, éspedig valószínűleg azért, mert eddig is csak négyévente volt rá szükség, másrészt nagyon drága az üzemeltetése és harmadrészt, mert a használata során rákényszerült, hogy a vele szembekerülőket támogassa anyagilag. Ezért kívánja a közmédia szerepét és anyagi helyzetét erősíteni, az eddigi jobboldali sajtóbirodalom katonái lesznek az új elbocsátott légió. És ezért indult el az „internetes nemzeti konzultáció” is.

Dióhéjban: a kormányfő úgy látja, most már semmi szüksége se sajtóra, se propagandára, amennyi tájékoztatást kíván végezni, arra elég a közmédia is, esetleg megejthet néhány látszat-népszavazást interneten keresztül, és ezzel kész is. A drága csodafegyver mehet a roncstelepre.

Az ám, hazám, de mit jelent ez?

Annyit, hogy arra számít: 2018-ban nem lesznek választások, ezért dobja sutba a propaganda majdnem összes eszközét. Ezzel párhuzamosan rá akar lépni a sajtószabadság torkára is, legyen szó nyomtatott vagy internetes orgánumokról, erre kell a Deutsch-féle konzultáció, aminek bármi is legyen majd az eredménye, úgyis pontosan olyan döntést fognak hozni a világhálóról, amilyen nekik épp tetszik. Ugye nem képzeli senki, hogy a konzultáció valós eredményét majd megismerheti a nagyközönség? Azt titkosítani fogják harmincmillió évre és az adathordozót, amire mentették, kilövik a Marsra. Különben mit keresnének a Deutsch- féle projektben olyan kérdésfelvetések, mint:

Az InternetKonnal az a célunk, hogy teret adjunk a jövő magyar internetéről szóló párbeszédnek, és hívunk is mindenkit a nyilvánosság előtt zajló társalgásra.

Hogy milyen lesz a jövő magyar internete, az Önökön is múlik!

Kíváncsiak vagyunk, mit gondolnak az állam teendőiről, az internet szerepéről a gazdaságfejlesztésben, vagy éppen az internet szabadságáról és a netsemlegességról. Milyen szerepet szánnak az internetnek Magyarországon?

Beszéljük meg, milyen legyen a jövő hálózata!

Az InternetKon tehát a jövőről szól és rólunk, magyarokról. Ez épp elég ok arra, hogy mindannyian véleményt nyilvánítsunk!

A netsemlegesség említése különösen aggasztó, hiszen ezzel érvelve bármilyen kritikus tartalmú írás közlése büntethető lesz – a kormánypártiaké nem, ugyanis azok nem elfogultnak minősülnek majd, hanem közérdekűnek. A jövő magyar internetéről beszélni teljes fogalomzavar: magyar internet nincs, csak internet van, ha lesz „magyar” internet, akkor azért lesz, mert elfogadjuk a létét, megengedjük, hogy külön szabályozzák. Újból csapdát állított nekünk a kormány: ha elkezdünk disputálni a magyar internetről, akkor legitimáltuk a fogalmat, és már rég mindegy, milyen lesz – azt már akceptáltuk, hogy saját legyen, vagyis elszigetelt és ellenőrzött. Megint ők akarják meghatározni a játékszabályokat, mi meg majd csak rossz és rosszabb közül választhatunk – ha hagyjuk.

Egy „magyar nettér” különben tökéletes színpada lehetne mindenféle Potemkin-népszavazásnak, konzultációnak, ami a látszólagos, sőt, korszerű demokrácia illúzióját keltheti ideig-óráig – most veszítjük el a szabadságunk utolsó morzsáit is.

De legkésőbb 2018-ban a hatalom leveszi az álarcát, és megmutatja valódi természetét.

Ha így megy minden, akkor fognak eltörölni két apróságot.

Először a demokráciát.

Aztán a látszatot is.

Utána jön a kancsuka és a rabszolgamunka az ültetvényen vagy a tajgában.

Szele Tamás

gepnarancs.hu