h i r d e t é s

Már az utolsó előtti fázisban van a közös ellenzéki program

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Már az utolsó előtti fázisban van a közös ellenzéki program

2021. június 09. - 17:51

 

A főpolgármester és miniszterelnök-jelölt az ATV Híradójának elmondta, hogy a közös minimumprogram napokon belül megjelenhet, de mint fogalmazott, ebben "sok meglepetés nem lesz".

Forrás: Jakab Péter / Facebook

Karácsony Gergely Híradónkkal közölte, hogy a hat ellenzéki párt közös minimumprogramjának megalkotása az utolsó előtti fázisban van, talán néhány kérdést kell még tisztázni. Mint fogalmazott, ez egy vitairat, amit társadalmi vitára szeretnének bocsátani.

A miniszterelnök-jelölt szerint a fő vitatott kérdéseket, ahol a szakértők nem tudtak megállapodni, a pártelnökök már rendezték, így ez a program hamarosan olvasható és véleményezhető lesz.

Karácsony Gergely szerint sok meglepetés ebben a programban nem lesz, az ellenzéki pártok ugyanis az elmúlt időszakban sok javaslatot fogalmaztak meg. Az biztos, hogy egy sokkal igazságosabb és sokkal demokratikusabb Magyarország víziója rajzolódik ki ebből - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a hatpárti program által kialakított "térképről" nem nagyon lehet eltérni, hiszen egy koalíciós kormányzásra készülnek, mind a hat párt támogatása kell ahhoz, hogy a miniszterelnök kormányozni tudjon. Ami fontos, hogy ki hova teszi a hangsúlyokat, ki milyen jövőképet kínál, ebben nagy mozgástere lesz a miniszterelnök-jelölteknek - vélekedett. Hozzátette, hogy ő maga ezzel a mozgástérrel élni szeretne. Mint mondta, nem fog olyat mondani, ami ellentétes ezzel a programmal, olyat fog képviselni, ami a program velejével azonos, de nagyobb súlyt szeretne helyezni bizonyos ügyekre.

"Ha úgy tetszik, bizonyos szimbolikus vagy világnézeti vagy nemzetpolitikai ügyekben egy centristább, bizonyos társadalompolitikai, gazdaságpolitikai ügyekben pedig inkább egy szociáldemokrata hangsúlyt szeretnék adni ennek a programnak, de nem lesz semmi ellentétes az én miniszterelnöki programomban, azzal ami ebben a hatpárti programban szerepel" - jelentette ki Karácsony Gergely.

A program szövegét egy honlapon fogják közölni, ami egy interaktív felület lesz, itt lehet majd véleményezni is. (atv.hu​)


 

Kommentek

h i r d e t é s