h i r d e t é s

Már csőben van az 5G

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Már csőben van az 5G

2015. március 10. - 15:51
0 komment

Miközben lassan a tizenötezer forintos szintre esik a 4G-telefonok ára, a mobilvilág már az ötödik generációra figyel.

A felhasználóknak pedig ideje szembesülniük azzal, hogy a számtalan, az életet megkönnyítő kütyü veszélyt is jelent rájuk. A technológiában most az az izgalmas, hogy minden egyszerűsödik – derült ki a mobilvilág éves seregszemléjén, Barcelonában. - írja a lap.

A nyolcvanas évek videojátékához hasonlított az a joystickkal ellátott fülke a barcelonai Mobile World Congressen, amelyben a „játékos” felvehetett egy HD-képet mutató szemüveget, amelyben egy stockholmi markológép mozgását látta, méghozzá élőben. Sokan elsőre nem is hitték el, hogy a külvárosi svéd acéltömeg valóban a barcelonai kiállítási területen beüzemelt botkormány utasításainak engedelmeskedett, így jól jött a markoló mozgását mutató HD-kép, amit két tévékészüléken mutattak meg a közönségnek.

Az akár 5000 megabites sebességre képes 5G-s mobilhálózatok egyik leglátványosabb demója azt mutatta, milyen távolságokat milyen sokoldalúan lehet áthidalni az épp szabványosítás alatt álló új technológiával, amelynek filozófiája alapvetően tér el attól, amit a mobilhálózatok felépítése során eddig alkalmaztak. A távirányítható markoló persze nem mondható hiánypótló okosságnak, ám könnyebb volt belőle látványosabb demót összedobni, mintha egy orvos a tőle több ezer kilométerre lévő beteget műtötte volna robotok és szuperintelligens orvosi berendezések segítségével.

Az első5G-smobilhálózatok2020 környékén jelenhetnek meg, jelenleg a technológia szabványosítása zajlik, s míg valóság lesz a most bemutatott képességekből, a világ szabályozóinak ki kell takarítaniuk egy sor frekvenciatartományt, amelyekben majd ezek a szupergyors eszközök működni fognak. A szabványosításban pedig azon cégek fejlesztése és akarata érvényesül majd, amelyek ma a legelőrébb járnak a fejlesztésekben: nem csoda, hogy a svéd Ericsson évi ötmilliárd dollárt öl kutatás-fejlesztésbe, ahogy éves bevételének tizedét költi a technológiájára a kínai Huawei is.


Gustau Nacarino / Reuters

Ők egyébként igen mutatós, klasszikus formavilággal megáldott okosórát is bemutattak, amely a kiállítás egyik sztárja volt. 2,9 milliárdos ma a mobilinternetet rendszeresen használók tábora, ebből 800 millióan használnak 4G-s szolgáltatást – mondta Hans Vestberg, az Ericsson elnök-vezérigazgatója. Ebből – két szolgáltatónál – úgy egymillió magyar. Az egyre gyorsabb mobil-adatátvitelre komoly az igény,már csak azért is,mert már a legtriviálisabb szolgáltatások is felhő alapon működnek – mondta Vestberg.

Mindez azonban rávilágít arra a tényre is, hogy az emberek többségének fogalma sincs, milyen kockázatokat rejt az okostelefonnak hívott kütyü a kezében – erről Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezére elmélkedett, mondván, a dolog égető megoldást igényel, elvégre nincs már messze az az időszak, amikor már 40–50 euróba fog kerülni egy 4G-s okostelefon, s amikor már nagyon gyors ütemben bővül a 4G-felhasználók tábora.

Magyar vonatkozású hír, hogy a Deutsche Telekom bejelentette: Magyarországról startol el az egységesített hálózata, amelyre egy központból lehet szolgáltatásokat fejleszteni. Így például a Telekom tévés szolgáltatásainak háttere egy magyar fejlesztőcsapat munkája, csakúgy, mint az a megoldás, amely lehetővé teszi, hogy a játékkonzolokról ismert játékokkal a tévén is játszhassanak az előfizetők, drága konzol vásárlása nélkül, havidíjért.

 

nol.hu (Címlap Fotó: Hans Vestberg, az Ericsson főnöke az 5G-ről beszél, a jobb oldali képen a Huawei okosórája látható // Gustau Nacarino / Reuters)