Pásztory Dóra három hónapja költözött Londonba férjével és tizenöt hónapos fiával. Azt mondja, elengedték az itthoni stresszt, és feloldódtak egy olyan országban, ahol nem a bizalmatlanság, a túlkorlátozás és a megbélyegzés uralkodik. 

Most a wmn.hu-nak beszélt tapasztalatairól.

„A kapcsolatunk elejétől fogva beszélgettünk arról, hogy egyszer valamikor külföldre költözünk. Úgy alakítottuk az életünket, hogy még itthon szülessen Barnabás és az első évét a nagymamákhoz közel töltse. Rengeteget segítettek nekünk.

Tavaly decemberben a férjem kapott egy előléptetést, amely a cége londoni központjába (Marci a GE Capitalnál dolgozik IT területen – a szerk.) szólította. (…)

London nem szerepelt a céljaink között. Stockholmba szerettünk volna menni, ami kisebb, és nagyon tetszik nekünk az ottani oktatási és esélyegyenlőségi rendszer.

Ráadásul előtte soha nem jártam még Londonban, azt gondoltam, hogy ott mindig rossz idő van és a britek hidegek, a humorukat sem szeretem, nagyon szkeptikus voltam. De az furcsa volt, hogy az ismerőseim közül bárki élt már Londonban, az jól érezte magát. (…)

Mára szerelmes vagyok Londonba, úgy érzem, a helyünkön vagyunk. A város egyik dél-nyugati kerületében élünk, nem sokat érzékelünk a tízmilliós metropoliszból. Nyugalmas, családias, lassú környék. Van sarki kávézónk, sarki hentesünk, fűszeresünk. (…)

Magyarországon nagyon nehéz becsületesnek és szabálykövetőnek lenni. Egyrészt, mert az emberek nem bíznak a szabályokban, nem hiszik, hogy azért vannak, hogy az életüket könnyítsék. (…)

Kint nincs autónk, de nemcsak ezért könnyebb. Ha elmegyünk sétálni, nem lesz kutyaszaros a babakocsi kereke. A buszon meg nem fordul a fejemben, hogy lyukasszak jegyet vagy ne, egyrészt, mert úgy van kitalálva a rendszer, hogy könnyű jegyhez jutni, másrészt pedig az utasért van kitalálva az egész infrastruktúra: tudok tömegközlekedni babakocsival, bárhová fel tudok szállni. Itthon a trolikkal, a hármas metróval egyáltalán nem tudtam menni például. (…)

Minden külföldre költözés más sztori. Nagyon sokfélék vagyunk, nagyon sokféle motivációval. Nem mindenki azért megy el, mert itt minden rossz, ott minden jó. És nem is az a helyzet, hogy ott minden rossz, ezért haza kell jönni, mert csak itthon jó minden. Átmenetek vannak, árnyalatok vannak, egyéni történetek vannak. Nem felcímkézni kell egymást, hanem megismerni.”

A teljes interjút a wmn.hu oldalon olvashatjátok el, szerintem érdemes átkattintani.

hataratkelo.com