Március 12-én ébredtek rá a kkv-k: baj van!
Március 12-én ébredtek új napra a hazai cégvezetők. Pénzügyeik következő egy évi alakulását tekintve merőben más, negatív véleménnyel vannak, mint akár csak néhány nappal e dátumot megelőzően.
Csökkenő árbevétellel több mint háromszor, a profitot tekintve pedig közel két és félszer annyi cég számol jelenleg az előttünk álló egy évben – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. A pesszimista vállalatvezetők aránya 11 éve nem látott szintre emelkedett, és vélhetően ez az arány még tovább növekedhet a következő napokban.
A K&H kkv bizalmi index kutatás 2004 óta negyedéves rendszerességgel vizsgálja a kkv szektor véleményét a cégek üzleti kilátásaival kapcsolatban. Az idei év első negyedéves adatgyűjtési időszaka – február 26. - március 13. – egybeesett a hazai vírushelyzet súlyosbodásával, ezért megvizsgáltuk, mikortól változott a vállalkozások véleménye erőteljesebben, azaz mikor észlelték, hogy a kialakult helyzet a cégük működésére nézve is komolyabb következményekkel járhat. Az adatok révén pillanatfelvételt kaphatunk arról, hogyan vélekednek most a jelenlegi kilátásokról. A napokban bejelentett, vállalkozásokat is érintő törlesztési moratórium és egyéb kormányzati lépések hatásai azonban még nem láthatók.
A rendelkezésre álló adatokból három fontos megállapítás szűrhető le:
• Február 26. és március 11. között nem volt érdemi különbség a felmérésben részt vevők válaszainak alakulásában.
• Március 12-től a kkv-k döntéshozóinak véleménye drasztikus változáson ment keresztül, tehát ez a fordulónapja a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos várakozások átalakulásának.
• Első lépésben a vállalkozások következő egy évre szóló árbevétel- és nyereségvárakozásaival kapcsolatos véleményekben következett be negatív irányú változás, miközben a többi fontos gazdasági kérdésben – mint például a foglalkoztatottak számának változásában – még nem alakítottak ki érdemben más véleményt a vállalkozások vezetői.
10-ből 4 kkv árbevétel csökkenésre számít
Míg a március 12-e előtt válaszolóknak átlagosan 57 százaléka vélte, hogy cége árbevétele a következő egy évben növekedni fog, addig március 12-től kezdődően ez az arány kevesebb mint a felére, 25 százalékra zuhant. Ezzel párhuzamosan 32 százalékról 38 százalékra nőtt a stagnálást, és 11 százalékról 37 százalékra ugrott az árbevétel csökkenést prognosztizálók aránya. Arra, hogy a kkv-k több mint harmada az árbevételének csökkenésére számítson, 2009 óta nem volt példa.
Idén eltűnhet a vállalkozások profitja
A borúlátó hangulat a profitvárakozásoknál is megfigyelhető. Míg a fordulónapig átlagosan 40% várt növekvő profitot az előttünk álló egy évben, addig március 12-től kezdődően ez az arány kevesebb mint a felére,15%-ra zsugorodott, teret nyitva a csökkenő nyereséget váró kkv döntéshozóknak, akiknek aránya 17 százalékról 42 százalékra ugrott. Ilyen magas arány eddig egyetlen alkalommal, 2009 első negyedévében fordult elő a kutatásban.
Mi történt március 11-én? A kormány ezen a napon rendkívüli jogrendet hirdetett, és veszélyhelyzet elrendeléséről döntött. Ennek legfontosabb elemei: beutazási tilalom 4 országból, az egyetemek bezárása, 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények betiltása. Az ország általános iskoláinak bezárásáról akkor még nem esett szó, de közvetlen környezetünkben, Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában, Szlovéniában és Romániában már elrendelték azt.