fbpx Márki-Zay Péter mellé állt az MSZP | CIVILHETES

h i r d e t é s

Márki-Zay Péter mellé állt az MSZP

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Márki-Zay Péter mellé állt az MSZP

2021. október 14. - 16:53

 

Hosszas hezitálás után végül Hódmezővásárhely polgármesterének támogatása mellett döntöttek.

A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége úgy döntött, hogy az előválasztás második fordulójában – korábbi tartózkodó álláspontját megváltoztatva – Márki-Zay Pétert támogatja a demokrata ellenzéki szövetség közös miniszterelnök-jelöltjének a 2022. évi országgyűlési választásokra - közölte rendkívüli elnökségi ülése után a párt csütörtökön.

Mint írják, azért foglaltak állást, mivel az elmúlt napokban külön úton, de mindkét miniszterelnök-jelölt azzal a kéréssel fordult a Magyar Szocialista Párt vezetéséhez, hogy tegye egyértelművé álláspontját a miniszterelnök-jelöltek támogatásáról. Emlékeztetnek, hogy noha Karácsony Gergely befejezte kormányfőjelölti kampányát, mindez a párt céljain nem változtat - nevezetesen, hogy leváltsák Orbán Viktort 2022-ben. Hangsúlyozzák, hogy az előválasztást követően azonban a megválasztott miniszterelnök-jelöltet az MSZP minden erejével támogatni fogja a 2022. évi országgyűlési választáson. Nincs ugyanis más út, mint a kormányváltás: csak így érhető el, hogy Magyarország egy igazságos, szabad, szolidáris és zöld ország legyen! Az MSZP-nek ehhez megvan a konkrétan kidolgozott programja is - tették hozzá. 

"Az MSZP Országos Elnökségének korábbi állásfoglalása alapján az MSZP tagjainak személyes döntésén múlt, hogy kit támogatnak a második fordulóban. Az MSZP vezetése azonban a mai döntése értelmében arra kéri valamennyi tagját és szavazóját, hogy az előválasztás hátralévő időszakában Márki-Zay Pétert támogassák" - zárul a tájékoztatás.

Még az állásfoglalás kialakítása előtt Dobrev Klára mellett állt ki a párt kispesti polgármestere, Gajda Péter, de ugyanígy tett Szombathely vezetője, Nemény András, Horváth Csaba, Zugló polgármestere vagy éppen Teleki László, az MSZP nemzetiségi tagozatának elnöke. (nepszava.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s