fbpx Márki-Zay Péter retteg Dobrev Klára győzelmétől | CIVILHETES

h i r d e t é s

Márki-Zay Péter retteg Dobrev Klára győzelmétől

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Márki-Zay Péter retteg Dobrev Klára győzelmétől

2021. szeptember 07. - 06:07

 

A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje azt mondta: amennyiben nem jut tovább az előválasztás első fordulójából, akkor továbbra is Karácsonyt Gergelyt fogja támogatni.

Forrás: Márki-Zay Péter / Facebook

Márki-Zay Péter a Jelennek adott interjújában azt mondta: bár „rendkívül tehetségesnek és szorgalmasnak tartja”, retteg attól, hogy mi lesz, ha Dobrev Klára nyeri az előválasztást.

„A különbség a fél évvel ezelőtti helyzet és a mostani között az, hogy akkor Karácsonyék úgy gondolták, simán hozzák ezt az előválasztást, s már az első forduló után az élen állnak majd. Most ezt már egyáltalán nem vehetik biztosra” – fogalmazott.

Hozzátette: szerinte azok, „akik le tudnák váltani Orbán Viktort, lusták vagy elkényelmesedtek, és nem dolgoztak ezen”. Velük szemben ott van Dobrev Klára, akinek „nincs esélye leváltani a kormányfőt, viszont szorgalmas és aktívan kampányol”. 

A Fidesz számára a legkényelmesebb jelölt nyilván Dobrev lenne

– véli Márki-Zay Péter, aki szerint a DK és a Jobbik megállapodása óta Jakab Péter és Dobrev Klára kampányát összehangolták. „Ha valaki veszi a fáradságot, és megnézi kettejük Facebook-oldalát, akkor az a benyomása támad, mintha közös szerkesztőjük lenne. Ezzel Karácsonyt gyengítik, akinek most sokkal nehezebb a helyzete, mint amilyennek két-három hónappal ezelőtt tűnt” – fogalmazott.

A politikus azt is elmondta, szerinte Karácsony Gergely ott hibázott, hogy nem állt ki határozottan az elszámoltatás mellett. „Ő eddig, már a habitusánál fogva is, a béketeremtésre fűzte föl a kampányát, de az előválasztáson a legaktívabb ellenzékiek fognak szavazni. Itt épp a konfrontáció a hatásos eszköz, vagyis a stratégiáját módosítania kell” – mondta Márki-Zay Péter, hozzátéve: Karácsony azért is nehéz helyzetben van, mert miközben a kormánymédia már hónapok óta támadja őt, közben a DK-nak is van támadása felülete vele szemben a budapesti ügyek – például a kerékpársávok – miatt.

Úgy látom, ő is érzi a változás szükségességét, legalábbis erre következtetek az atlétikai vb elleni kiállásából

– fogalmazott Márki-Zay Péter.

A politikus végezetül azt is elmondta, hogy szerinte a Jobbiknak is nagy szerepe volt abban, hogy a DK hirtelen ennyire megerősödött. „Májusban még úgy nézett ki, hogy vége a DK-nak […]. Ám a Jobbik ebben a pillanatban fölállt, átsétált a DK-hoz, s ezzel megmentette. Vagyis Gyurcsány Ferencet most Jakab Péter mentette meg Karácsonytól, pontosan úgy, ahogy négy évvel ezelőtt az MSZP egyes vezetői Botka Lászlótól.” 

A DK májusban össze is hívta a jelöltjeit, hogy elmagyarázza nekik, a lét és a nemlét határán állnak, úgyhogy muszáj megállapodni a Jobbikkal. Most úgy gondolják, ketten le tudják uralni a teljes ellenzéket

– fogalmazott Márki-Zay Péter. A politikus végezetül azt mondta: ez azért nem szerencsés, mert nem segíti elő a kormányváltást.

Bevallom, őszintén rettegek attól, hogy az egyébként tényleg rendkívül tehetséges és szorgalmas Dobrev Klára megnyeri az előválasztást, s akkor mindannyian itt maradunk Orbánnal

– zárta az interjút a politikus. (Index)

Összegyűjtötte az aláírásokat

Márki-Zay Péter nemrég azt is közölte, hogy két hét alatt a becslések szerint több mint 30 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük az ellenzéki előválasztáson.

A miniszterelnök-jelölti aspiráns azt írta: országszerte a Mindenki Magyarországért Mozgalom ezer aktivistája, támogatója 150 helyszínen állította fel aláírásgyűjtő pultjaikat. Ő maga több mint 30 településen több ezer támogatóval személyesen is találkozott. Az aláírásokat vasárnap este összesítették hivatalosan.

Azt, hogy mi minden derült ki az előválasztás aláírásgyűjtéséből, ebben a cikkünkben foglaltuk össze.


 

h i r d e t é s