h i r d e t é s

Még az idén meglehet a zikavírus ellenszere

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Még az idén meglehet a zikavírus ellenszere

2016. január 29. - 08:45
0 komment

Védőoltásról van szó.

Fotó: kullancsvedelem.hu

Szeptemberben megkezdődhet az oltóanyag hatóságilag engedélyezett kipróbálása embereken, ami után egy hónappal már akár el is lehet kezdeni az immunizációt a legsúlyosabban érintett területeken – mondta Gary Laval, a vakcina kifejlesztésén dolgozó amerikai-kanadai kutatócsoport egyik vezetője - írja a 24.hu.

A korábban viszonylag enyhe lefolyású zikaláz kórokozója, amelyet a legtöbbször szúnyogok hordoznak, több ezer embert fertőzött már meg Latin-Amerikában, és az Egészségügyi Szervezet szerint robbanásszerűen terjed az amerikai kontinensen. A kórokozó összefüggésbe hozható azzal, hogy az érintett térségben számos csecsemő született úgynevezett kóros kisfejűséggel.

A vírust már nyugat-európai országokban is kimutatták. Magyarországon az ÁNTSZ csütörtöki tájékoztatása szerint egyelőre nem merült fel fertőzés gyanúja. A betegség ellen egyelőre nincs sem gyógyszer, sem védőoltás.

 

bulvarhetes.hu / 24.hu