h i r d e t é s

Még két nap...

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Még két nap...

2022. július 04. - 05:41

Még egy, az Alföldön két nap a hőség, majd hidegfront érkezik, és szerdától a tartósan élénk, erős északnyugati, északi szél hatására fokozatosan gyengül a nappali felmelegedés mértéke.

Ma többnyire derült, napos időre van kilátás kevés gomolyfelhővel, ugyanakkor délután északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik, illetve estétől, késő estétől a Dunántúl északnyugati felében már meg is vastagszik a felhőzet.
Az Alpokalján egy-egy zápor, zivatar előfordulhat, majd késő estétől nyugat felől egyre többfelé számíthatunk minderre. Délutántól az Észak-Dunántúlon már kísérhetik erős, zivatarok környezetében viharos széllökések az északnyugati szelet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 38 fok között valószínű. Késő estére általában 21 és 29 fok közé hűl le a levegő.

Orvosmeteorológia

Hétfőn nem érkezik front, ugyanakkor a hőség országszerte visszatér és emiatt többeknél jelentkezhet fejfájás, migrén, keringési problémák, illetve vérnyomás-ingadozás.

Megterhelő nap vár az idősekre és a szívbetegekre, így ők lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést.

Nagy lesz a napszúrás és a hőguta veszélye.

Alvászavarok jelentkezhetnek, napközben pedig fáradékonyak, dekoncentráltak, bágyadtak lehetünk.

Érdemes a hűvösebb reggeli és esti órákban szellőztetni.

Továbbra is ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozásra! 10 és 16 óra között országszerte nagyon erős, extrém lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről, illetve ebben az időszakban lehetőleg kerüljük a napon való tartózkodást!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.