h i r d e t é s

Mégis felvonulhatnak a bőrfejűek szombaton Budapesten

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mégis felvonulhatnak a bőrfejűek szombaton Budapesten

2020. február 04. - 12:06

Ez még hiányzott. - írja a nyugatifeny.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Kovács Tamás

Bár a rendőrség megtiltotta, hogy február 8-án szélsőjobboldali emlékvonulást tartsanak a Clark Ádám téren, de a Fővárosi Törvényszék döntése alapján a szkinhedek a Városmajorban megtarthatják a Becsület napját.

A bíróság a Népszava kérdésére közölte, hogy bár a Budapesti-Rendőr-főkapitányság a városmajori helyszínen is letiltotta a vonulást, de miután ezt a döntést megtámadták a törvényszéken,

a bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrségi tiltást.

A lap szerint Fővárosi Törvényszék arra jutott, hogy a BRFK

a rendezvény előzetes megtiltásához szükséges törvényi feltételek körét illetően adós maradt egyes feltételek alátámasztásával.

Ugyanakkor hozzátették, hogy a döntés nem jelenti a Fővárosi Törvényszék konkrét ügyben hozott ítélete a bejelentett rendezvény engedélyezését, csak a „támadott rendőrségi határozat jogszerűsége kérdésében való állásfoglalást”.

Azt nem tudni, hogy a rendőrség elrendel-e újabb tiltást.

A rendezvényt már tavaly sem engedélyezték közterületen, akkor egy hajóra szorultak vissza a bőrfejűek.

nyugatifeny.hu