A szakértők egy része időben figyelmeztetett arra, hogy a félelemprojekt, azaz az emberek állandó bombázása a Brexit rettenetes következményeivel, visszaüthet. A BBC szerint igazuk volt.

1. A sokkolás kudarca

A nagyközönség mást sem hallott hónapokon át, mint hogy szegényebb lesz, ha a távozásra szavaz, elvesztheti az állását stb. Az OECD-től az IMF-ig rövidítésekkel jelölt szervezetek sora adta a ki a maga sokkforgatókönyvét.

A Bank of England a recesszió rémét vetítette a britek elé, a pénzügyminiszter közölte, hogy költségvetési megszorításokra lesz szükség, egyebek mellett az egészségügytől fogják elvonni a pénzt.

Barack Obama amerikai elnök jelezte, hogy a szabadkereskedelmi tárgyalások ügyében Nagy-Britannia az erre esélyes országok sorának végére kerül, ha nem marad az EU tagja. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a nyugati civilizáció végét vizionálta.

Lúzerek

A Leave-kampány válasza az volt, hogy minden érvet lesöpört az asztalról. Arról beszéltek, hogy csak a gazdag, elszámoltathatatlan elitek riogatnak, miközben valójában csak a saját érdekeikkel törődnek, amikor a briteket az EU-ban maradásra biztatják.

A BBC újságírói szerint azonban nem ez volt a döntő szempont. A Leave érvei csak megerősítették rengeteg emberben azt az érzést, hogy az elmúlt 50 évben, amelyet a szigetország az EU-ban töltött, kimaradt az uniós tagság gazdasági előnyeiből.

2. Bejött a 350 milliárdos hazugság

Az az üzenet, miszerint az uniós tagság heti 350 millió fontos (140 milliárd forint, 9-10 focistadion ára) költségét a kilépéssel meg lehetne spórolni, és a pénzt az egészségügyre lehetne költeni, tökéletes kampányszlogennek bizonyult. Egyszerű, a legszegényebbek is világosan értették.

A kampány autóbuszára is ezt írták fel, kevéssé törődve a szavazás tisztaságáért felelős állami szervezet figyelmeztetésével, miszerint hazugság. Ez az ország bruttó befizetése, amelyből le kell vonni a szigetországnak jutó EU-s támogatásokat. Ezt követően a felére csökken az összeg.

Hiába követelte a Remain-kampány, hogy fessék át a vörös buszt, nem tették meg, és végül ez a szám lett a referendum egyetlen olyan adata, ami beégett az emberek agyába. Ez lett a "matematikai bizonyítéka" annak, miért lenne jobb a briteknek az EU-n kívül.

3. A bevándorlás döntő tényezővé vált

A Leave kampány sikeresen játszotta ki aduként a bevándorlás ügyét. A kérdésnek mélyebb nemzeti, kulturális identitási vonzatai vannak, amelyek jól illettek a kilépéspártiak szándékaihoz.

A szavazás végeredménye arra utal, hogy az elmúlt tíz év bevándorlása és a következő 20 év előre nem látható fejleményei mélyebben beivódhattak az emberek tudatába, mint azt a Remain-kampány irányítói gondolták.

A kilépéspártiak azt sugallták, hogy az ország az EU-n belül nem tudja kontrollálni az idegenek érkezését, ami tovább súlyosbodhat, ha a törökök megkapják a vízummentességet.

Most vagy soha

A kampány bevándorlással kapcsolatos hangvételéről még a Leave tory és Ukip-politikusai között is vita volt, miután az utóbbi, a brit függetlenségi párt nem tartóztatta meg magát a demagógiától.

Végül sikeresen alakították ki az emberekben azt az érzést, hogy egy generáción belül a csütörtöki népszavazás kínálja az egyetlen esélyt arra, hogy útját állják a szigetországra nehezedő bevándorlók áradatának.

4. Az emberek elfordultak a miniszterelnöktől

David Cameron miniszterelnök megnyert két parlamenti választást és két referendumot (így a 2014-es skót függetlenségi népszavazást) az elmúlt tíz évben, ám úgy tűnik, most fogyott el a szerencséje.

Saját magát helyezte a Remain-kampány élére és a döntést bizalmi szavazássá tette, hozzákötve politikai jövőjét és személyes hitelét a referendum eredményéhez. Ezzel a csillagos égbe emelte a tétet.

Az EU vezetőivel kilenc hónapig tárgyalt az unió reformjáról, alapvető változásokat ígérve a briteknek. Borítékolható volt, hogy bármivel tér haza, az euroszkeptikusok saját pártján belül is le fogják fitymálni.

Még nagyobb baj

Ennél is nagyobb gond, hogy állandóan azt hangsúlyozta: kész bármilyen irányba vinni a referendumot, ha az uniós partnerek nem engednek neki. Ez különösen megnehezítette, hogy eladja a szavazóknak azt a szerény eredményt, amelyet végül az "EU-reform" terén elért.

Mivel eleve képtelen volt a Munkáspárt támogatóinak megszólítására, végül nem tudott elég ingadozó szavazót meggyőzni ahhoz, hogy meglegyen a többsége. Az ő hibája, hogy nem jött össze az az eredmény, amit akart, ezért le kellett mondania.

5. Csődöt mondott a Munkáspárt

A Remain-kampánynak nem volt esélye győzni a Munkáspárt támogatói nélkül. Az a tény, hogy a politikai meccsen labdába sem rúgtak, már-már a párt kimúlására utal. Nem csupán rosszul mérték fel szavazóik 90 százalékának hangulatát, hanem - miután rájöttek, hogy baj lehet -, képtelenek voltak változtatni ezen.

Beküldtek az arénába néhány nagy bölényt: Gordond Brownt, a párt utolsó miniszterelnökét és Sadiq Khant, London frissen megválasztott polgármesterét. Arra célozgattak, hogy a bevándorlást korlátozni kellene, ám ez nem csökkentette a szakadékot a párt vezetői és talpasai között.

Mennie kell?

Alan Johnson, a Labour kampányfelelőse ugyan magára vállalta a kudarcért az egyszemélyi felelősséget, ám Jeremy Corbyn pártelnök inkább okolható a bukásért.

Úgy döntött, más EU-párti politikusokkal együtt áll a pódiumra egyéni kampány helyett. A nagyobb gond azonban az, hogy tíz nyilvános szereplése közül hétben világossá tette: csak nagyon langyosan áll az EU mellett. A szociális Európáról szóló szövege nem talált meghallgatásra a szavazók körében. A sajtó azt találgatja,lemond-e a párt vezetéséről.

6. Vezérek

A Leave-kampány két jó vezért talált Boris Johnsonban, London volt polgármesterében és Michael Gove igazságügy-miniszterben. Az előbbi a sztárstílust hozta az "üzletbe", amellyel a lelkekre hatottak, az utóbbi intellektuális és stratégiai képességeivel járul hozzá a sikerhez.

Johnson adta a harcban a gyalogságot: keresztbe-kasul utazgatva a vörös buszon azt az érzést keltette, hogy mindenütt ott van egy időben. Gove kidolgozta a Leave ajánlatát a briteknek a függetlenség elnyerése utáni korszakra, és a BBC, illetve a Sky News vitaműsoraiban vitte a prímet.

Nigel Farange Ukip-vezér az euroszkepticizmust adta a koktélhoz. Fontos szerepet játszott pártja mozgósításában, igaz, fellépése a megrémült Remain-pártiakat is a szavazásra ösztönözte.

7. Az idősebbek túlsúlya

Még nem teljesen tiszta a kép a szavazás részleteiről, az azonban biztosnak látszik, hogy az idősebb generáció futtatta be a Brexitet. A 2015-ös választás ismétlődhetett meg. Akkor a parlamenti választáson a 65 év felettiek 78 százaléka szavazott, míg a 18-24 éveseknek csak 43, a 25-34 éveseknek csak 54 százaléka kereste fel a szavazófülkéket.

Kétségtelen, hogy a Levae hívei között is sok fiatal volt, ám az már a korábbi közvélemény-kutatásokból kiderült, hogy az 55 év felettiek körében jóval erősebb a Brexit támogatottsága, mint a fiatalabbaknál.

8. Régi rossz viszony

Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonya soha nem volt szerelemházasság. Az ország évekig hezitált, mielőtt belépett volna az EU elődjébe, az Európai Közösségbe. Erről 1975-ben szavaztak a britek, ám sokan csak szűk gazdasági okok miatt adták áldásukat a csatlakozásra.

Ezeknek a szavazóknak egy része megváltoztatta a véleményét, vegyes érzelmeik utálattá savanyodtak. Eközben a szigetország politikusai és sajtója évtizedeken át táplálta az euroszkeptikus politikai kultúrát.

A fiatalok EU-pártiak, ám az még kérdés, tényleg az ő távolmaradásuk miatt győzött-e a Brexit-párt. Akárhogy is volt az biztos, hogy a Leave-kampány a brit nemzeti identitás kérdésévé tette az uniós tagság ügyét, ami túlmutatott az ország gazdasági és politikai jövőjén.

napi.hu