h i r d e t é s

Meglepő tények az agyunkról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meglepő tények az agyunkról

2018. július 29. - 11:34

Az agy kétségtelenül a legfontosabb szervünk, amely gyakorlatilag az egész testünk, szervezetünk működését irányítja. Rengeteg feladatot ellát - sokan mégis nagyon keveset tudnak róla.

Forrás: pxhere.com

Az emberi agy zsugorodik

Az emberi evolúció első kétmillió évében az agy folyamatosan nőtt egészen húszezer évvel ezelőttig, amikortól is mérete csökkenni kezdett, és napjainkig körülbelül egy teniszlabdányi mérettel zsugorodott. A szakemberek szerint ez nem olyasmi, ami miatt aggódnunk kellene, ugyanakkor a jelenség pontos okát egyelőre még nem ismerik.

Van, amiben agyunk jobb 70, mint 22 évesen

A közhiedelemmel ellentétben nem minden kognitív funkció kezd el romlani onnantól, hogy az ember középkorú lesz. Bár az agy 18 vagy 19 éves korban gyorsabban dolgozza fel az információkat, a komplex érzelmek értelmezésének képessége az 50-es éveinkig fejlődik, szókincsünk pedig a 70-es éveinkben a legnagyobb.

A negatív gondolatok megváltoztathatják az agyműködést

Kutatások igazolják, hogy a negatív életszemlélet, a sok panaszkodás, siránkozás gyakorlatilag képes újrahuzalozni az agyunkat. Az ilyen gondolkodás, illetve kommunikáció csak még jobban boldogtalanná, keserűvé tesz.

Alvás közben agyunk megbénítja testünket

Az alvás REM fázisa alatt speciális neurotranszmitterek "kapcsolják ki" a sejteket, amelyek az izmok mozgását szabályozzák. Ez többek között azért is fontos, hogy álmunkban ne mozogjunk, közlekedjünk, járkáljunk anélkül, hogy tudatunk éber lenne - tehát egyfajta biztonsági mechanizmusról beszélünk. Ha valaki nagyon fáradt vagy stresszes, és a cirkadián ritmusa összezavarodik, vagy alvása nem megfelelő minőségű, előfordulhat, hogy tudata hamarabb ébred fel, mint az izmai és a teste, és átmeneti bénulást, mozgásképtelenséget tapasztal. Ezt az egyébként igen ijesztő jelenséget alvási paralízisnek nevezzük, és szerencsére elegendő pihenéssel "gyógyítható".

Forrás: care2.com / hazipatika.com