h i r d e t é s

Megmagyarázta MZP, hogy miért hazaárulózott

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megmagyarázta MZP, hogy miért hazaárulózott

2021. október 12. - 06:16

Hódmezővásárhely polgármestere a Szombathely főterén tartott beszédére bizonyára kipihente magát, így bocsánatot kért a társaitól.

Fotó: Erdős Dénes / Népszava

Márki-Zay fáradt volt, ezért hazaárulózta le a Dobrev Klára mellé álló, korábban Karácsony Gergelyt támogató politikusokat – derült ki a miniszterelnök-jelölt Szombathely főterén tartott beszédéből, melyben egyúttal bocsánatot is kért politikustársaitól.

Márki-Zay Péter az ATV-ben arról beszélt, hogy alapvetően nagyon szomorú amiatt, hogy vannak olyan ellenzéki politikusok, akik Karácsony Gergely után Dobrev Klárát támogatják, mert szerinte kiállásuk a DK miniszterelnök-jelöltje mellett Orbán hatalomban tartását szolgálja. Majd rövid úton hazaárulónak nevezte Dobrev újsütetű támogatóit, olyan embereknek, akiket a családjuk is megvet.

Nem sokkal később Dobrev Klára a közösségi oldalán reagált vetélytársa szavaira. Eszerint hazaárulózni a Fidesz szokott, az ellenzéki összefogásban senki nem hazaárulózott le eddig senkit. "Mert ez tönkretesz mindent, amiért évek óta közösen dolgozunk. Olyan határt lépett át Márki-Zay Péter, amit mindenki átléphetetlennek tartott", figyelmeztetett Dobrev Klára. (nepszava.hu)

Amúgy az MMM-sek között nem egyedi eset, hogy olykor-olykor elszólják magukat. Az MMM-ben is aktív Cserép János Esztergomban teljes ellenzéki összefogás (mínusz DK) mellett fogalmazott nagyon rosszul, a kormánymédia több napig volt hangos a "tetvesezésétől". Csakhogy Cserépről Jánosról nem derült ki azóta sem, hogy fáradt lett volna...