h i r d e t é s

Mégsem a kormányhivatal dolgozói viszik ki a karácsonyi Erzsébet-utalványokat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Mégsem a kormányhivatal dolgozói viszik ki a karácsonyi Erzsébet-utalványokat

2016. december 05. - 13:44
0 komment

A szakszervezettel folytatott tárgyaláson Lázár János azt mondta, nem a járási kormányhivatalok munkatársaival juttatják el a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat – értesült az atv.hu.

Forrás: MTI

A portál információi szerint a ma délelőtt folytatott tárgyaláson Lázár János elmondta: nem a járási kormányhivatalok munkatársaival juttatják el a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt. – A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke azt mondta, Lázár elfogadta az érdekképviselet érveit, és visszakozott az eredeti elképzeléstől. Arról, hogy ezek után miként juttatják el az utalványokat az érintetteknek, a miniszter ad majd tájékoztatást – írja az atv.hu. (blikk.hu)