h i r d e t é s

Megszavazta a Fidesz-kétharmad az Akadémia szétverését, tüntetés jön

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megszavazta a Fidesz-kétharmad az Akadémia szétverését, tüntetés jön

2019. július 02. - 12:20

Simán megszavazta Orbán mamelukhordája. - írja a nyugatifeny.hu.

A Fidesz-KDNP frakció képviselőinek a szavazataival átment az MTA-törvény, jelentősen csorbult a Magyar Tudományos Akadémia szabadsága.

A parlament keddi ülésén a jelenlévő képviselők:

  • 131 igen szavazattal,
  • 53 nem szavazattal,
  • 3 tartózkodással

megszavazta az MTA-törvényt. Vagyis a Fidesz-kétharmad igen voksával ment át a jogszabály a Házon.

Kedden délután tüntetni fognak az MTA szabadságáért, a megmozdulást az Akadémiai Dolgozók Fóruma szervezi, a demonstráció délután négykor kezdődik az MTA székházánál, a Széchenyi István téren. A szervezők a tüntetéssel is ki akarják fejezni, hogy elutasítják az Akadémia kutatóhálózatának átszervezését.

A Magyar Tudományos Akadémia a magyar nemzeti kultúra és tudomány megőrzésének és fejlődésének letéteményese. Közel 200 éves nemzeti intézményünket most mégis megcsonkítják. Palkovics miniszter beváltja korábbi zsarolását:

erővel rabolja el az Akadémia kutatóhálózatát,

mert az nem volt hajlandó önként lemondani értékeiről, vagyonáról, és az elmúlt egyéves küzdelemben következetesen képviselte a tudományos szabadság és az akadémiai autonómia eszméjét. A kormány tehát igyekszik végrehajtani a Palkovics-tervet, és az Országgyűlés kedden szavazni fog a beterjesztett törvényjavaslatról

– írják a szervezők.

Mint ismert: az MTA-tól elveszik az összes kutatóintézetét, azokat kiszervezik egy újonnan létrehozandó intézménybe, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba, amelynek irányításában meghatározó befolyása lenne a kormánynak. Az MTA-t törvénnyel kötelezik arra, hogy a kutatóintézetekhez kapcsolódó teljes akadémiai vagyont ingyenes használatba adja oda, vagyis az intézetek mellett az MTA vagyonának meghatározó részét is elveszik.

Ez tulajdonképpen államosítást jelent.

Még május elején a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése egyértelmű többséggel elutasította a minisztérium tervét, hogy az akadémikusok nem adják át a kutatóintézet-hálózatot, és azt sem fogadják el, hogy a kormánynak gyakorlati többsége legyen a magyar tudomány felügyeletében.

nyugatifeny.hu