h i r d e t é s

Megtámadta a Kutyapárt, a TASZ és a Momentum a kormány népszavazását

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Megtámadta a Kutyapárt, a TASZ és a Momentum a kormány népszavazását

2021. augusztus 16. - 19:38

A párt az ötből négy kérdést kifogásol.

Forrás: Magyar Kétfarkú Kutya Párt / Facebook

Bejegyzésükben azt írták: szerintük a népszavazásnak semmi értelme nincs, mivel ezekben az ügyekben az Országgyűlés már döntött és az EU által előírt kötelezettségszegési eljárásokra sem lesz hatással a szavazás. 

EMELLETT AZT IS KIFOGÁSOLTÁK, HOGY A NÉPSZAVAZÁS ÖTBŐL NÉGY KÉRDÉSE NEM EGYÉRTELMŰ.

Ezekben ugyanis még az sincs definiálva, hogy ki ki a kérdések alanya. Nem derül ki, hogy kik azok, akik nem mutathatnak be a kiskorú gyermekeknek fejlődését befolyásoló szexuális médiatartalmakat, vagy az sem, hogy csak az embereknek a nemváltását nem szabad bemutatni,

VAGY A BOHÓCHAL VAGY A SZALAGOS MURÉNA NEMVÁLTOZTATÁSÁT TARTALMAZÓ ISMERETTERJESZTŐ FILMEKET SEM.

Hozzátették: több kérdés vonatkozásában az sem világos, hogy a népszavazás eredményének fényében milyen döntést kellene majd hoznia az Országgyűlésnek, más kérdéseknél pedig azért nem hozhatnak döntést, mert akkor szembe mennének az uniós szabályozásokkal. 

A párt ezenfelül azt is kifogásolta, hogy a népszavazásnak olyan eredménye is lehet, ami tiltja bármilyen szexuális irányultság bemutatását, így a heteroszexualitásét is, ÚGYHOGY MEHETNE AZ IRODALOM ÉS BIOLÓGIA KÖNYVEK NAGY RÉSZE A KUKÁBA – írták.

Végezetül arra is felhívták a figyelmet, hogy a kérdések megtévesztőek is, mert „azt a hamis látszatot keltik, mintha ma is lenne lehetőség fiatalkorúak nemváltó műtétjére, valamint összemossák a transzszexualitást és az interszexualitást, így több esetben a szavazó nincs tisztában azzal, hogy pontosan miről is dönt”.

A Momentum és a TASZ is akcióba lépett

A ársaság a Szabadságjogokért (TASZ) hétfőn közölte, hogy a bírósághoz fordultak. Ők a népszavazás összes kérdésére vonatkozóan felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be egy hozzájuk forduló apa képviseletében, aki saját alapvető jogai mellett gyermekeinek jogai védelmében is fel kívánt lépni, valamint egy másik szülő és gyermeke képviseletében, akit saját jogaiban is érintenek a népszavazási kérdések.

A szervezet szerint a Nemzeti Választási Bizottságnak a kérdéseket már amiatt is vissza kellett volna utasítania, hogy népszavazásra csak olyan kérdéseket lehet népszavazásra bocsátani, amelyekre a választópolgárok egyértelmű választ adhatnak, amelyek alapján az Országgyűlés dönthet újabb jogszabályokról. Továbbá azt is kifogásolták, hogy a népszavazás a gyermekek szabad tájékozódásának korlátozására irányul, amelyet nemzetközi egyezmények is védenek. Mindeközben  az Alaptörvény is védi az emberi méltóságot és annak részeként a szexuális irányultságot, amivel szintén ellentétesesk ezek a kérdések – írták.

A szervezet szerint a kormány a népszavazást tisztán propagandcélokra használja fel és nem számolnak azzal a lehetőséggel, hogy akár a nem válaszok is többségbe kerülhetnek. 

"Így a népszavazás abszurd kimenetele lehet akár a pornográf médiatartalmakra jelenleg vonatkozó korlátozások feloldása, vagy a jelenlegi Nemzeti Alaptanterv szexuális nevelésre vonatkozó elemeinek eltörlése is" – mondta Aujeszky Nóra, a TASZ Politikai Szabadságjogok Projektjének jogi munkatársa.

Mindeközben a Momentum a Kúriánál támadta meg a referendumot. Szerintük a kérdések értelmetlenek és nem tudni, hogy – az eredmények fényében ~ milyen jogalkotással lehetne eleget tenni azoknak.

A NEMZETI VÁLASZTÁS BIZOTTSÁGNAK ÉS A KÚRIÁNAK SZIGORÚ SZEMPONTRENDSZERE VAN, A MÚLTBAN SOK, ENNÉL SOKKAL PRECÍZEBB ELLENZÉK ÁLTAL BENYÚJTOTT KÉRDÉST KIHAJÍTOTTAK AZ EGYÉRTELMŰSÉG HIÁNYÁRA HIVATKOZVA – írták.

A Momentum is kifogásolta, hogy a kérdések nem döntésre hívják fel a választópolgárokat, valamint hogy alkotmányellenesek és nem megvalósíthatóak.

"Az egyik kérdés alapján, például, ha győznek az igenek, gyermekeknek korlátlanul lehetne szexuális médiatartalmat megjeleníteni. Ez ellentétes a gyermekek alapjogaival, és ellentétes az EU-s joggal is" – írták. (Telex)