Merkel is megszólalt Észak-Korea ügyében
Angela Merkel német kancellár és Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje is békés megoldást sürget Észak-Kora és az Egyesült Államok konfliktusában. - írja a vg.hu.
Merkel pénteken bírálta a szembenálló felek közötti éles hangvételt. Szerinte sem a kijelentések élességének fokozása, sem a katonai beavatkozás nem jó válasz. Inkább a békés megegyezésre való igyekezetet szorgalmazta.
Martin Schulz a konfliktus megoldására az iráni atomegyezményhez hasonló diplomáciai megállapodást javasolt Talán egy hasonló szerződéssel Észak-Koreában is el lehetne érni a nukleáris fegyverkezés korlátozását
– mondta az SPD politikusa. Hozzátette, eljött a diplomáciai beavatkozás ideje a katonai eszkaláció megakadályozására. Ehhez pedig meg kell hallgatni az ENSZ biztonsági tanácsában jelen lévő minden ország javaslatát.
A 2015-ben megkötött iráni atomegyezményről évekig zajlottak a tárgyalások.
Az iszlám köztársaság és a hat nagyhatalom – Oroszország, Kína, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország – között született megállapodás célja annak biztosítása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra.
Cserébe a nagyhatalmak megszűntették az Irán ellen bevezetett gazdasági szankciókat, kivéve a fegyver- és a rakétaszállítási embargót.
Donald Trump már üzent Észak-Koreának
Teljesen készen állnak a katonai megoldások, csőre töltöttünk arra az esetre, ha Észak-Korea nem bölcsen cselekszik. Remélhetőleg Kim Dzsong Un más utat választ
– írta a közösségi portálon az amerikai elnök.