A helyben éveken át csuklóztatott információgazdák majd most elkezdenek szivárogni.

Kezdjük két idézettel!

1.  „A politikában van egy hatalmas gyűjtőpárt, és azon belül frakciók/irányzatok/táborok (nem kívánt elem törlendő). Tehát a politikai érdekérvényesítés frontjai nem a pártok között, hanem a Fideszen belül húzódnak.” (Grób László: Az igazi „konzerv”. Kommentár, 2019/3)
2.  „Egyszerűen senkik vagytok, hejj, hejj!” (Pető Tibor váci fideszes alpolgármester, 2018. április)

Különböző embereket különböző időszakokból, de ugyanabból a politikai családból idézünk. Grób a konzervatívokat Isten tudja, milyen pozícióból bíráló írásában olyan magabiztossággal ír a magyar társadalom és a Fidesz kapcsolatáról, mintha nem lenne már holnap. Ő maga politikaelméleti tárgyú könyveket is gondozó kiadó vezetője, így okkal feltételezhetnénk, hogy az azokban jegyzettek szellemében képes úgy gondolkodni aktuális dolgokról, minthogy a politika az nem egy lezárt, végleges, illetve örök kérdésekre örök válaszokat adó szféra, hanem a változásé is.

2019. október 13-a megmutatta, a politikai érdekérvényesítés frontjai igenis képesek a pártok között húzódni, „a” társadalmi helyett a különböző társadalmi érdekek artikulációját nem kizárólag a Fidesz tudja – főleg, hogy nem is akarja – elvégezni.

A második idézet a szerénységről szól. Helyesebben szólna. Arról, ami hiányzik ebből a képviseletre felhatalmazást kérő politikusból, akinek még akkora politikai gyerekszobája sem volt, hogy megtanulja, mint engedhet meg magának, és mit nem.

Egyszerűen senkik vagytok

– üzente a váci fideszes, aki 2019. október 13-ával egy vezető tisztségből kiboruló politikus. Üdvözlettel, a „senkik”.

G. Fodor Gábor, a „NER” „erőfilozófusa” több helyütt értekezik az erő mibenlétéről. Öt éve, kormánypárti győztes kampányok után így figyelmezteti közösségét: az erő „nyugalom”. Láttuk. 

2013-ban pedig így ír GFG: „Nagyvonalúnak lenni alapvetően azt jelenti, megtehetnénk, de mégse tesszük. Megvan hozzá az erőnk (felhatalmazás, parlamenti többség stb.), de mégse élünk vele. Ezt a nagyvonalúságot nem a szív, hanem a politikai érzék diktálja. Vagyis a nagyvonalúság nem karakterünk állandó vagy legalábbis meghatározó vonása, hanem egy felismert szükség.”

Minden kutatás nélkül megállapíthatjuk, hogy többek között

éppen a soha nem volt nagyvonalúságnak a hiánya vezetett ahhoz a vereséghez, amit ott is elszenvedett a kormánypárt, ahol arra senki sem számított.

Nem Borkai zenei ízlésvilága és szexuális teljesítménye volt a döntő, hanem mindaz, amiről már értekeztünk a személye kapcsán Tarlós esélyeit illetően, és amely a Fideszt elutasító milliók számára a pártnak és közösségének rosszabbik énje a szemükben.

Nem tudjuk, hogy a Borkai-ügy mint médium hatását tekintve mekkora volt, mindenesetre tankönyvbe illő módon felmutatta azokat a jelenségeket, amelyek kapcsán, ha valaki nem tud politikai vagy morális alapot fogni, úgy majd padlót fog. Mindenkor és mindenhol – mielőtt jönne élből a hagyózás, meg a többi politikai vállalkozó felemlegetése. Nyugi.

Október 13-án nem történt semmi olyan „különös”, ami ne történhetett volna meg már korábban is.

Szemben a Grób által nem látott „sokasággal”, utóbbi most a pártokkal együtt alkalmazkodott a kvázi kétpártrendszerhez, és az antiorbánista tömeg formát talált ellenállásának. Ez a 2018. április 8-án is 2,5 milliós tömb nyomát nem lát(hat)ja és tapasztal(hat)ja annak a nagyvonalúságnak, amelyről a független/kormánykritikus portálokat a szavazólapra (be)képzelő GFG 2014-ben írt.

A Fidesz mint politikai gépezet ennek a nagyvonalúságnak nemhogy híján van, de nyilvánossága teljesen önkontrollját vesztette. És a helyzet az, hogy ennek hiányára már nagy ívben tesznek milliók. Jó, mondjátok, jó, írjátok, jó, úgyse kattintunk rá (ti se nagyon, látva a kattintásszámokat), jó, majd a szavazáson rendezzük.

Nyilván vannak olyanok, akik a fentieket értik. Nehezen lehet elképzelni Novák Katalinról, Balog Zoltánról, Pokorni Zoltánról, Varga Juditról, stb., hogy egy világuk lenne a „ha a balosok rajta lennének Borkaival a jachton, oda is migránsokat telepítenének” jobboldallal, vagy a politikai közösség további tagjait lesenkiző alpolgármesterrel. Ahogyan a várakozások alatt teljesítő inkumbens fideszes polgármesterek sem gondolják számos helyen és kerületben, hogy kampányaik lennének a vereségek okai: még a teljesítmény sem volt elég, hogy kiegyensúlyozza a választói akaratot.

Borkai kilépése, de egyelőre állva hagyása is inkább egy erkölcsi relativista és kockázatminimalizáló stratégia, mintsem válságkezelés. Megvan ugyanis az ellenzéki felhajtóerő, és bár a ~600 szavazatnyi különbség sok, de ahhoz már túl kevés, hogy ismét kinyissák a versenyt.

A Fidesz nem csak városokat, kerületeket és erőforrásokat vesztett október 13-án, hanem csukott szájakat is.

Ilyetén átrendeződésféleség közepette az éveken át helyben csuklóztatott körök és információgazdák meg fognak nyílni – ha nem is rögtön a nyilvánosságnak, de idővel majd a médiában is olvashatunk olyan ügyeket, amelyek nem éppen a javasolt „nagyvonalúság” megnyilvánulásai és üzleti modelljei lesznek. Intézményvezetők, (egykori) helyi sajtó, kiszorított régi fideszesek, leszorított vállalkozók, érthetetlen módon eltávolított könyvtárigazgatók, stb. elevenítik fel a hosszú-hosszú éveket.

Fogalmunk sincs, hogy ez mennyire bontja meg a rezsimet vagy a Fideszt, egyelőre kár a ködszurkálásért. Az azonban biztosan kihívás, hogy mennyire állítható át egy párt és politikai üzem politikai gondolkodása egy paradigmaváltásra. Szerencsére nem nekünk kell ezen tökölni, és tény, hogy ha egy ilyen bekövetkezik vagy bármiféle korrekció fog történni, az odaát nem fog mindenkinek egyformán sikerülni.

A realitásérzék kiszámítható működéséhez ugyanis kiszámítható fejek kellenek. Aki pedig mindig rombol, az ritkán sem tud építeni.

S bár az ellenzék még nincsen a 2022-es kapuk előtt, és lehet még a „parlamenti választáson csaknem kétharmaddal nyert volna a Fidesz” nyugalomkapszulát kapkodni, de az sem fogja gyógyítja azt, ami ezután jöhet.

Szerző: Böcskei Balázs/azonnali.hu