h i r d e t é s

Mi lesz az Alaptörvénnyel, ha győz az ellenzék?

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Mi lesz az Alaptörvénnyel, ha győz az ellenzék?

2021. április 25. - 10:37

 

Amióta nem tűnik irreálisnak, hogy a Fidesz-kormányt le lehet váltani, egyre gyakrabban hangoztatott szlogen, hogy a jogállamot csak jogállami eszközökkel lehet helyreállítani. Ez persze igaz is, helyes is. A kérdés azonban sokkal inkább az, hogy mi a helyzet akkor, hogy ha az, amit le kell váltani, nem jogállam. - írja a 24.hu-n megjelent véleménycikkében dr. Sándor Zsuzsa.

Az Országház főlépcsője, előtérben az Alaptörvény 2014. május 26-án - Fotó: Beliczay László/MTI

Fleck Zoltán jogszociológus szerint „nagy valószínűséggel egy 2022-es ellenzéki győzelem után, időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után”. Egyúttal kifejtette, hogy „ami most van Magyarországon, az nem demokrácia és nem jogállam”. Egy későbbi nyilatkozatában azonban mintha eltért volna ettől az első gondolatától, nevezetesen, hogy átmenetileg lemondhatunk a „jogállam tiszta érvényesüléséről”. Legutóbb ugyanis már arra utalt, hogy egy antidemokratikus rendszert csak „nagyon sok demokráciával” lehet ellensúlyozni. Szerinte az ellenzéknek választási győzelme után arra kell felhatalmazást kérnie, hogy új alkotmányt alkothassanak és újraszabályozhassák a NER intézményrendszerét. De Fleck szerint ezt csak úgy lehet megtenni, ha a mostani Fidesz-szavazók – leválasztva őket a NER-ről – is megadják erre a felhatalmazást.

Érzek némi ellentmondást a jogszociológus két nyilatkozata között, arról nem is beszélve, hogy a Fidesz-szavazók, de legalábbis elegendő számú Fidesz-szavazó megnyerése nálam egyelőre az utópia kategóriájába tartozik.

Elek István, volt MDF-es, fideszes, majd LMP-s politikus, közíró többrészes tanulmányában fejtette ki egyfelől a jelenlegi „demokratikus paravánnal álcázott önkényuralom” illegitimását, másrészről éppen ebből kiindulva a rendszer lebontásának alkotmányos lehetőségeit. Majd igen elcsodálkozott azon, hogy néhány jogász, politológus és egyetemi tanár kivételével számos hangadó értelmiségi – különböző technikai okokból és talán még inkább a következményektől tartva – visszahőkölt a javasolt megoldástól.

Annak ellenére, hogy Magyarország igazságügyi minisztere több ízben is arról nyilatkozott, hogy „a jogállamnak nincsen definíciója”, rajta kívül nem sok olyan jogászt találnánk – már persze ha nem fideszes politikus az illető – aki osztaná Varga Judit véleményét. Így azután meglehetősen pontosan meg lehet azt is határozni, hogy mi minden hiányzik Magyarországon ahhoz, hogy a jelenlegi állami-társadalmi berendezkedést jogállamnak lehessen tekinteni.

Én ugyan nem vagyok alkotmányjogász, de a tanulmányaimból arra azért jól emlékszem, hogy minden törvény – így az alkotmány – megalkotásakor a jogalkotási törvénynek mind tartalmi, mind a formai követelményeit be kell tartani. Emlékszik-e bárki arra, hogy amikor a Fidesz-kormány alkotmányozásba kezdett, volt-e a benyújtott javaslatról – amúgy jogilag kötelező – egyeztetés, avagy bármiféle igazi társadalmi vita? Nem is emlékezhetnek, hiszen ilyen nem volt. Hacsak nem tekintjük annak azt a 12 pontos – senkit semmire sem kötelező – kérdőívet, amely manipulatív kérdések mellett csak arra volt kíváncsi, hogy egy-egy témával foglalkozzon-e egyáltalán az új alkotmány, de hogy hogyan, arra már nem tért ki. Ráadásul – a jog ismeretének nagyobb dicsőségére – a kérdőív a kormányt jelölte meg törvényalkotónak a parlament helyett. A Magyar Narancs már 2011. április 14-én megírta: „A több helyről összeszedett, de az ellenzéki pártokkal nem egyeztetett, ki nem érlelt, erőltetett ütemben végigzavart fideszes tervezet törvényszerűen vezetett a szöveg eklektikusságához . Nem véletlenül tart az ilyen munka fejlett demokráciákban évekig, szélsőséges esetekben évtizedekig.” Persze, ezeknek a fejlett demokráciáknak bizonyára nincsenek olyan zseniális szakembereik, akik vonaton ülve egy iPad-en csuklóból kiráznának egy új alkotmányt. Az azóta eltelt tíz év alatt az összetákolt, toldozott-foltozott Alaptörvény kilenc módosítása már önmagában is alátámasztja a korabeli kritikát.

Vörös Imre volt alkotmánybíró nemrég megjelent tanulmányában nem csupán felsorolja mind az alkotmányozás, mind az azóta eltelt időszak számos jogállamiságot megcsúfoló törvénymódosítását, hanem mindezekből levonja azokat a következtetéseket, amelyek egy ellenzéki győzelem esetén megoldást kínálnak a nem jogállam jogállami felszámolására. „Az alkotmányos jelentőségű eljárási szabályok megsértése formailag érvénytelen (ezt nevezzük közjogi érvénytelenségnek) és illegitim döntést eredményez. Az eljárási szabályok sérelmével meghozott döntésnek nincs sem alkotmányos legalitása, sem demokratikus legitimitása. Az (új) Országgyűlésnek ezért deklarálnia kell, hogy az Alaptörvény közjogi érvénytelenség okán is semmis” – írta.

Magyarán két indok is van arra, miért tekinthető a mostani Alaptörvény illegitimnek. Sem tartalmilag, sem formailag nem felel meg az alkotmányozás jogi és demokratikus követelményeinek.

Nem idézem mindazokat a törvénysértéseket, amelyeket Vörös tanulmánya sorol, de egyet (pontosabban egy típusúból többet) azért feltétlenül meg kell említeni, már csak azért is, mert fontos szempont elméletének megértéséhez. A 2010-es évek elején az Alkotmánybíróság még próbálkozott azzal, hogy saját eszközeivel megszüntesse az alkotmánysértéseket. Ezt a próbálkozást a Fidesz úgy gátolta meg, hogy mindazt, amire az AB kimondta, hogy alkotmányellenes, fogta és beemelte az Alaptörvénybe. Ami meg benne van az Alaptörvényben, az ugyebár nem lehet alkotmányellenes, amit beleszuszakoltak, annak törvényességét, jogszerűségét az AB már nem vizsgálhatta.

A jelenlegi Alaptörvénynek van egy olyan rendelkezése, amely szerint „senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni”. Arról azonban nem szól az Alaptörvény, hogy mi a helyzet akkor, ha már nemcsak „törekvésről” van szó, hanem a hatalom kizárólagos birtoklása meg is valósult.

2013-ban Pusztai ErzsébetBokros Lajos és Kajdi József  (akkor a Modern Magyarország Mozgalom politikusaiként) az Alkotmánybírósághoz fordult, felsorolva legalább húsz jogszabályt (a többi között a médiatörvényt, a választási törvény meghatározott paragrafusait is), amelyek alkalmasak arra, hogy ezeken keresztül el lehessen érni a hatalom kizárólagos birtoklását. Nem fogják elhinni, hogyan reagál erre az AB. Be sem fogadta az indítványt, azzal az elképesztő indokkal, hogy a kezdeményezőknek nincs „személyes érintettségük”. Azaz az AB szerint az állampolgárok nem érintettek abban, hogy ha egy párt/kormány kizárólagosan akarja birtokolni a hatalmat. Ebből nyilvánvaló – vonja le a tanulságot az alkotmányjogász –, hogy az AB nem teljesíti a feladatát, vagyis egy új parlament nem számíthat az Alkotmánybíróságra. „Papírunk van arról, hogy az AB az Alaptörvénynek ezt az alapvető jelentőségű passzusát nem alkalmazza” – írja Vörös Imre.
Így – folytatja az okfejtést Vörös – ha az AB nem érvényesíti azt a szabályt, hogy törvényekkel nem lehet önkényuralmat létrehozni, mert azok alkotmányellenesek, akkor az Alaptörvény többi rendelkezésének már nincs is semmi jelentősége. Ha pedig az Országgyűlés megállapítja, hogy az AB megtagadja saját hatáskörének gyakorlását, akkor az a megoldás, hogy maga a parlament látja el az AB feladatát. Mivel az Alkotmánybíróságot az Országgyűlés hozta létre, a törvényhozás megbízásából jár el, nincs akadálya annak, hogy a megbízást visszavonva az Országgyűlés járjon el alkotmánybíróságként. Ebbéli minőségében pedig megállapíthatja, hogy mindazok a törvények alkotmányellenesek, amelyek a hatalom kizárólagos birtoklását szolgálják, és megsemmisítheti azokat. Ebből következik, hogy új alkotmányt kell alkotnia, ezzel biztosítva a jogállam megteremtését.

Ez az a pont, ahol találkozik Fleck Zoltán és Vörös Imre álláspontja, a különbség a két jogtudós között csak az idáig vezető út megítélésében van.

Belátom, a Vörös Imre által felvázolt konstrukció megértése, de még inkább megvalósítása nem egyszerű feladat. Mi több, szinte előzmény nélküli (hacsak nem tekintjük előzménynek az 1944-es Ideiglenes Nemzetgyűlést vagy más rendszerváltásokat, netán egyes forradalmakat, amikor egy jogellenes rendszert kellett jogi eszközökkel lebontani). De vitathatatlanul logikus és jogszerű. Ráadásul kikerüli a kétharmados törvények csapdáját, mert az említett parlamenti döntés meghozatalához – ami a hatályos Alaptörvénynek az AB által be nem tartott szabályán alapul – nincs szükség kétharmadra. (24.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s