h i r d e t é s

Microsoft-botrány: a NAV-ot és az ORFK-t is megnevezte az amerikai hatóság az ügy érintettjeként

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Microsoft-botrány: a NAV-ot és az ORFK-t is megnevezte az amerikai hatóság az ügy érintettjeként

2019. augusztus 02. - 06:45

 

Hadházy Ákos feljelentést tesz. - írja az ugytudjuk.hu.

A napi.hu azt tudta meg, hogy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (U.S. Securities and Exchange Commission - SEC) most nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderül, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagyis az adóhatóság, az Országos Rendőr-főkapitányság és az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézet is érintett a Microsoft (MS) magyarországi vesztegetési ügyleteiben.

A SEC július 22-i jelentésében szaúd-arábiai, thaiföldi és török vesztegetési ügyek mellett részletesen leírja a problémás magyar eljárásokat, sokszor egyértelműen utalva az érintett szereplőkre.

A jelentésből kiderül, hogy a Microsoft hazai vesztegetési időszaka 2013 és 2015 között volt, amiben a magyar leányvállalat és az itteni disztribútorok vettek részt. Az utóbbiakat nem nevezik meg, de korábbról sejthető, hogy a Racionet Zrt., az Euro-One Zrt. és az időközben már a 4iG Zrt. által felvásárolt Humansoft Kft. voltak az érintettek, ezek ugyanis erősen kötődnek kormányközeli üzletemberekhez.

A 444.hu értesült hogy, Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő közleményben tudatta: „Muszáj feljelentenem az ORFK és a NISZ Zrt. szoftverbeszerzéseit. Hiába az amerikai Igazságügy-minisztérium vizsgálata és a MS Magyarország beismerő nyilatkozata, a jelek szerint csak büntetőeljárásban lehet tisztázni, mi is történt valójában.”

Ma már nem mondhatja senki, hogy nem tudott arról, mi történik, a munka lényegi részét az amerikai igazságügy elvégeztet. Rendelkezésre áll a MS Magyarország vezetésének beismerő nyilatkozata is. Vagdalkozás helyett tisztázni kellene, mi történt pontosan, kiknek a zsebébe vándorolt a kenőpénz! Ennek sajnos az egyetlen lehetséges útja egy Magyarországon lefolytatott büntetőeljárás. Ezért vagyok kénytelen feljelentést tenni a Microsoft-ügyben

– írja Hadházy.

ugytudjuk.hu


 

h i r d e t é s