h i r d e t é s

Miért titkolja Botka László a közérdekű adatokat?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Miért titkolja Botka László a közérdekű adatokat?

2017. március 24. - 15:06

Döbbenetes összeget, több mint 36 millió forintot kér a Botka László vezette szegedi önkormányzat a közérdekű adatokért. - írja az origo.hu.

Úgy látszik, több titkolnivalója is van Botka Lászlónak Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely; Forrás: origo.hu

A TV2 Tények című műsora a szegedi önkormányzathoz, valamint több városi céghez is fordult közérdekű adatigényléssel. Arról érdeklődtek az önkormányzatnál és a hozzá kötődő vállalkozásoknál, hogy kivel, milyen összegben és milyen tárgyban kötöttek szerződést 2010 óta. Volt, aki nem is válaszolt, mások azzal érveltek, hogy ilyen adat nem áll rendelkezésre, és nem is készítenek.

A másolatot sem adták ki

A Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság álláspontja szerint a szerződések adatait tartalmazó táblázat elkészítése nem új adat előállításának minősül, kizárólag az adatigénylő által kért formának. Aztán hivatalosan kikérték a szerződések másolatát is. Több esetben ezt is megtagadták.  Itt már különleges indoklásokkal is találkoztak. A cégek egy része üzleti titokra hivatkozott, de volt olyan is, aki arra, hogy a könyvelője szabadságon van. A többiek viszont pénzt kértek, összesen több mint 36 millió forintot.

Úgy látszik, több titkolnivalója is van Botka Lászlónak

Az adatvédelmi biztos szerint minden önkormányzat és önkormányzati cég között köttetett szerződésnek nyilvánosnak kell lennie. A fizetős közérdekű adatigénylést két évvel ezelőtt vezette be a kormány, a szabályozást akkor az az MSZP bírálta a legjobban, akiknek most a miniszterelnök-jelöltje Botka László, aki egyben Szeged polgármestere.

Ez nem más, mint a tolvajokat védő jogszabálytervezet, aminek semmi más célja nincs, mint hogy az átláthatatlanságot elősegítse – mondta akkor az MSZP-s politikus.

Mit rejtegetnek?

A TV2 kérését elutasító és hihetetlen összegeket követelő szegedi cégekkel szemben peres eljárásokat indítottak, azonban a Szegedi Járásbíróság azért utasította el keresetüket minden estben, mert szerintük a cégek gazdálkodásának és üzletmenetének a teljes megismerésére irányul a kérés, és nem a közügyek átláthatóságát szolgáló adatkérés.

Azt továbbra sem tudni, hogy a közérdekű adatigényléseket akadályozó szegedi önkormányzat mit akar elrejteni a nyilvánosság elől.  A Szeviép-ügyből annyit látható, hogy magának Botka Lászlónak is lehet titkolnivalója ezekben az esetekben.

Botka nem mondott igazat

Mint arról korábban beszámoltunk, több mint 34 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert a szocialista kormányok alatt a 11 milliárdos adósságok miatt később csődbe ment Szeviép. A botrányos építési vállalkozási cég ezer szálon kötődik Botka Lászlóhoz és a szocialistákhoz. Bár Szeged polgármestere előbb a TV2 Tények hírműsorának, majd a Népszavának is tagadta, hogy a Szeviéppel a város szerződéses kapcsolatban lett volna, de ebből egy szó sem igaz,  mivel több projektet is a később bedőlt céggel végeztettek el, összesen 9 milliárd forint értékben.

origo.hu