h i r d e t é s

Milliárdos ORÖ-csalás: Az MSZP szerint súlyos hibát vétett a minisztérium

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Milliárdos ORÖ-csalás: Az MSZP szerint súlyos hibát vétett a minisztérium

2017. március 10. - 14:14

Annak ellenére, hogy 2015 óta folyik a nyomozás, még senkit nem hallgattak ki a másfél milliárdos lopás ügyében - mondta az ATV Start című műsorában Teleki László.

Az MSZP képviselője szerint súlyos hiba volt, hogy a minisztérium úgy adott csaknem másfél milliárdot az eltűnt pénzek pótlására a roma önkormányzatnak, hogy még ki sem derítették, hogy hova tüntette el Farkas Flórián a rábízott közpénzt.