1989-hez hasonlította a mostani választást az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután tárgyalt Udo Bullmann-nal, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának közelmúltban megválasztott vezetőjével.

A teljes államigazgatást megfertőzhette a Microsoft szoftverek közbeszerzései körül dagadó visszaélési botrány. Az állam kormányközeli cégektől túlárazva vehette az összes licencet, az amerikai cég legalábbis ezt is vizsgálja. Minden dokumentumot bekértek, az unió is vizsgálódni kezdhet. - írja a napi.hu.
A Fidesz egyfajta karantént épített maga köré saját választóiból, akikhez a rossz hírek nem, vagy alig-alig jutnak el – nyilatkozza Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója a Független Hírügynökségnek adott interjúban.
A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nagy valószínűséggel beszünteti tárgyalásait az új kormánykoalíció létrehozásáról az ANO mozgalommal, és ellenzékben marad - közölte Jan Hamácek pártelnök csütörtökön késő este, azt követően, hogy a CSSD és az ANO vezetői nem tudtak megegyezésre jutni az új kormány személyi összetételéről.
Hódmezővásárhelyen, hazai pályán tartott utcafórumot Lázár János. Sokat elmond a politikus népszerűségéről, hogy a helyi szakszervezet vezetője keresetlen egyszerűséggel vágta a Miniszterelnökséget vezető miniszter arcába a valóságot, ahogy azt hivatásukra valamit is adó újságírók tették volna.
Az Együttnek a következő négy évben is lesz parlamenti képviselete és helye van egy koalíciós kormányban - jelentette ki a párt miniszterelnök-jelöltje csütörtöki, budapesti kampányzáró rendezvényükön.

A 24.hu információi szerint a balatonfőkajári vasútállomás omlásveszélyes épülete valóban az észak-balatoni vasútvonal szégyenfoltja volt. Ezért sok pénzért felújították, Kontrát Károly fideszes képviselő pedig sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkészült a felújítás – írja a 168ora.hu.