Az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás nem egyirányú utca, és a közösség eddig a legteljesebb mértékben szolidáris volt Magyarországgal - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke csütörtökön a Westdeutscher Rundfunk (WDR) német regionális közszolgálati médiatársaság Europaforum nevű rendezvényén Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatban.
Elsőként a Media1 számolt be róla még kedden, hogy folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozást folytat egy, az egyik legnagyobb hazai médiaügynökséget, az Initiative Mediát érintő ügyben.
Michael Gahler, az Európai Néppárt frakciójának külügyi szóvivője a Twitteren bírálta a magyar kormányfőt, mert sajtóértesülések szerint a magyar kormány mégsem akarja elfogadni ebben a formájában az Oroszország elleni újabb EU-s szankciókat. - írja a Szabad Európa
Más is motiválhatja a tanárokat, nem csak a bérezés – fejtette ki véleményét egy korábbi interjújában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szerinte azonban ezzel nem sértett meg senkit, így nem érzi azt, hogy bocsánatot kellene kérnie.