Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A lantművész megfejtette a női nemet.
megtekintés
A kérdésre nyilván a legtöbb ember kapásból rávágja, hogy igen, a helyzet azonban ennél egy kicsit összetettebb, legalábbis ez derül ki egy nemrég elvégzett kutatásból, melyben 64 párt szokásait vizsgálták.
megtekintés
Üresen áll Vida Ildikó háza.
megtekintés
A pszichológia napjainkban a halogatást, amely egy ősrégi ösztön, társadalmi problémának tartja.
megtekintés
Ma kezdetben tovább folytatódik az esős idő a Dunántúlon, de a keleti részeken is erősen felhős időre van kilátás.
megtekintés
Darabokra szedtük a Windows 10-et, és megnéztük, hogy érdemes-e feltelepíteni a korábbi Windows helyére.
megtekintés
Prost, akinek csapata van az elektromos Forma-1-ben, arról beszélt, hogy a Forma-E-ben sokkal többre tartják a teljesen elektronikus alapra épített motorokat, hiába nem elég hangosak, miközben az F1-ben folyamatosan arról megy az egyeztetés, hogyan lehetne hangosabbá tenni az erőforrásokat.
megtekintés
Új kis barátján gyakorolja az anyaságot az énekesnő, aki a családalapítási terveiről is vallott.
megtekintés
Az utolsó pillanatban jelentették be, hogy a soron következő, ismét Matt Damon főszereplésével készülő Jason Bourne-filmben Tommy Lee Jones alakítja majd a CIA igazgatóját, azaz az ő dolga lesz levadászni szerencsétlen Matt Damont, ahogy az amnéziás szuperkém a világot berohanja egy-egy emlékfoszlány nyomában.
megtekintés
A másodpilóta okozta a Virgin civil űrvállalat tavalyi, egy halálos áldozattal járó balesetét az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal vizsgálatának előzetes eredményei szerint.
megtekintés
A TV2 megerősítette a korábban leírtakat, az 50 milliós játszma házigazdája Liptai Claudia lesz.
megtekintés
A Cink.hu szúrta ki, hogy az Iszlám Állam – vagy egy szimpatizánsa – feltörte a Radnóti Gimnázium honlapját.
megtekintés
A színész fő bevételi forrása ugyan nem került veszélybe, mégis nagy veszteséggel számolhat.
megtekintés
Északon erősen, délen kissé felhős lesz az ég, de napközben délnyugaton is megnövekszik a felhőzet.
megtekintés
Különféle amerikai filmekből jól ismert kép, amikor a fiatal, sármos apuka kisfiával, vagy kislányával kézen fogva sétál a parkban, gondosan a hajába tűzött Ray-Ban Aviatorral, Levi's farmerben, finoman borostásan, a késő húszas nők pedig ájuldoznak szerte a padokon, a kávézók teraszán és úgy általában mindenütt.
megtekintés
Huszonöt ország magyarszakos hallgatói gyűltek össze
megtekintés
A Hokkaido Show 2015 Daisetsu nevű japán park egyike a japán csodáknak.
megtekintés
Az új operációs rendszert telepítők néhány komoly gonddal szembesülhetnek.
megtekintés
A Zimperium nevű biztonsági cég olyan androidos sebezhetőséget talált, amivel egyetlen üzenettel átvehető az irányítás az okostelefonok felett.
megtekintés
Németh Kristóf a közösségi oldalán adta ki dühét – írja a Blikk.
megtekintés
Egymás mellé, ugyanabban a szobában akasztotta fel kisfiait L. Krisztián (†35), ahol korábban békésen aludtak – tudta meg a Blikk.
megtekintés
Nem ismerik a Magyar Nemzeti Bank szakértői azt a 2009-es értékbecslést, mely 1,4 milliárd forintra értékeli Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című festményét, amelyet a közelmúltban 4,5 milliárd forintért vett meg a pénzintézet az Értéktár Program keretében.
megtekintés
Elkészült a prototípusa, és hamarosan európai tesztkörútra indul az első, a jármű széndioxid-kibocsátását akár 50%-kal csökkentő Greenion technológiával felszerelt autó.
megtekintés
Ma frontmentes idő várható, érdemes sok időt a friss levegőn tölteni.
megtekintés
Sepp Blatter Nobel-díjat érdemelne, azért amit futballvezetőként tett, ezt mondta Vlagyimir Putyin egy svájci tévében leadott interjúban.
megtekintés
Egy igazi 15 perces, gyors és brutálisan jó leves, ami főételként is kitölti a pocakodat.
megtekintés
Állandó stressz a vizsgák előtt. Betörés,miután megvetted az új plazma tv-t.
megtekintés
A szerkesztőség teraszán készült pár perccel ezelőtt a fotó.
megtekintés
Egy afganisztáni migráns meghalt, két másik pedig megsebesült a dulakodásban, ami két menekültcsoport között tört ki hajnalban Királyhalmon (Bački Vinogradi) – írja az MTI.
megtekintés
Kubatov Ágnes arra kéri a Fradi-drukkereket, hogy többet ne menjenek házhoz.
megtekintés
Veszprém megyében a Balaton északi partján, a Zánkai Gyermek Ifjúsági Centrum madártávlatból...
megtekintés
1,95 millió forintnyi bírságot rótt ki Médiatanács a Story4 tévécsatorna médiaszolgáltatójára, a Digital Media and Communications Zrt.-re az éveken át tartó sorozatos jogsértésekért - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb hírleveléből.
megtekintés
Allergénként viselkedhet
megtekintés