Szakértők aggódnak, hogy ez bizony fontos „képességek” eltűnését okozhatja az egyébként is kicsiny és gyenge magyar hadseregben. Azok, akiket most menesztenek, már régen nem az egykori Néphadseregnek a Szovjetunióban tanult tisztjei, hiszen azok már régen eltűntek az aktív szolgálatból, nyugdíjba mentek. A NATO-szövetséges Honvédség elitjéről van szó, akik beszélnek angolul, a NATO-országokban kaptak továbbképzést, részt vettek külföldi missziókban, akik katonaként a „szabad világ” közös védelmét tekintik hivatásuknak.

Ha Orbán – aki mindig, már a Fidesz 1994-es miniszterelnök-jelöltjeként, akkor a kampányban egy katonai alakulatot meglátogatva, és azóta is fokozott érdeklődést mutatott a katonaság iránt – másokkal akarja vezettetni a magyar hadsereget, mint eddig, és ezt a cserét gyorsítva valósítja meg, nem lehet véletlen. Csak arra gondolhatunk, hogy másra akarja használni a Honvédséget, mint amire a rendszerváltás korábbi kormányai akarták, ideértve akár az ő eddigi kormányzását is.

FEL KELL TENNÜNK MAGUNKNAK A KÉRDÉST: MI LEHET EZ A MÁS, ÉS MIHEZ KÉPEST MÁS?

A mihez képest? az egyszerűbb kérdés. Az Antall-kormány néhai honvédelmi minisztere, Für Lajos még körkörös védelemről beszélt egy olyan időszakban, amikor az egykori szocialista országok politikai és katonai szempontból formálisan még semlegesek voltak, nem voltak a NATO tagjai, és persze az Európai Unióé sem. Azután azonban A Magyar Köztársaság – az első három között, Csehországgal és Lengyelországgal együtt – NATO-tag lett, és ezt követően szomszédjaink többsége is az lett. A körkörös védelem doktrínája értelmetlenné vált, hiszen joggal állapíthattuk meg, hogy Magyarországot szövetségesek és barátok veszik körül, szomszédjai közül senki sem fenyegeti. Így alakult ki az a helyzet, hogy a magyar hadseregnek csak a nemzetközi szövetségben lett funkciója, mégpedig elsősorban missziókban a közeli Koszovótól a távolabbi Irakig és a még távolabbi Afganisztánig és a világ más pontjain, mindenütt nemzetközi együttműködés részeként.

Ha viszont Orbán retorikáját követjük, azt kell látnunk, hogy ő egészen másként gondolkodik a magyar hadseregről. Vajon mi a funkciója az elmúlt évek erőltetett fegyverkezési programjának? Vajon mi lehet az értelme annak, hogy az akkor még a miniszterelnökséget vezető Lázár János olyanokat mondott, hogy a Honvédségnek a térség legütőképesebb hadseregévé kell válnia?

Az amerikaiaknál akarnak jó pontokat szerezni azzal, hogy másoknál előbb felelnek meg a GDP 2 százalékát kitevő hadikiadásra vonatkozó követelménynek? Az amerikai elvárásoknak való megfelelés nem szokta őket érdekelni.

Vadai Ágnesnek igaza lehet, amikor a Honvédségnél folyó elitcserét NATO-talanításként jellemzi. Ez pedig azért történhet, mert Orbán olyan célokra kívánja használni a magyar hadsereget, amelyek nem a NATO, nem a nyugati szövetség céljai. Amikor Orbán az utóbbi években nemzetközi politikáról beszél, mindig nagyhatalmakról és más országokról beszél, de sohasem a nyugati demokráciák és különféle önkényuralmi rendszerek között tesz különbséget. Elutasítja a „blokkosodást”, szabadulni akar a nyugati demokráciák blokkjától, Magyarországot egy, a helyét a nagyhatalmak között kereső államként állítja be anélkül, hogy megkülönböztetné a nyugati szövetségesekhez illetve más hatalmakhoz fűződő viszonyt. Az effajta retorika nem lehet véletlen.

Nyugati partnereink egységesen Ukrajna mellett állnak a putyini Oroszország támadásával szemben. Az orbáni magyar állam nem.

ORBÁN A HÁBORÚBAN OROSZORSZÁG GYŐZELMÉRE TESZ, ARRA, HOGY UKRAJNÁT A FÖLDIG ROMBOLJÁK, ÉS „SENKI FÖLDJE” LESZ, AHOGY EZT A MINAP SZÁMÁRA BARÁTI ÚJSÁGÍRÓKNAK ELMONDTA.

Valahogy úgy, ahogy „senki földje” lett 1939 tavaszán, Csehszlovákia szétverése után az első bécsi döntés utáni maradék Kárpátalja, Jugoszlávia 1941 áprilisi német megtámadása után pedig a Bácska, ahova a magyar hadsereg bevonulhatott. Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy Orbán az ukrán állam feltételezett összeomlása esetére valami hasonló szerepet szánhat a magyar hadseregnek.

De talán nemcsak erről van szó.

A Köztársaság 1989-ben született Alkotmánya, melyet az Orbán-kormány 2010-ben örökölt, még világosan elhatárolta a hadsereg és a rendőrség feladatát:

„40/A. § (1) A Magyar Honvédség alapvető kötelessége a haza katonai védelme és a nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása.

(2) A Rendőrség alapvető feladata a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme.”

Azt is egyértelművé tette, hogy „40/B. § (1)

(2) A Magyar Honvédséget az alkotmányos rend megdöntésére, vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos erőszakos cselekmények esetén, az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően kihirdetett szükségállapot idején lehet felhasználni, akkor, ha a rendőrség alkalmazása nem elegendő.”

Az orbáni Alaptörvény eredeti, 2011-es változatában még ezt a szabályozást vette át. A Honvédség belföldi alkalmazását a szükségállapotban tette lehetővé, melyet „a törvényes rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos, erőszakos cselekmények esetén” hirdet ki az Országgyűlés, vagy akadályoztatása esetén a köztársasági elnök (48. cikk), de az 50. cikk szerint csak akkor, „ha a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok alkalmazása nem elegendő”. Ez tehát még érdemben ugyanaz a szabályozás.

Az Alaptörvény kilencedik módosításával azonban a korlátozás érdemben lazult. Az új 50.cikk szerint szükségállapot hirdethető ki „a) az alkotmányos rend megdöntésére, felforgatására vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló cselekmény, vagy b) az élet- és vagyonbiztonságot tömeges mértékben veszélyeztető súlyos, jogellenes cselekmény esetén”, ahol már sem az erőszakosság, sem a fegyveres elkövetés nem feltétel és az ilyen szükségállapot esetén belföldön is alkalmazható a Honvédség. Ugyanígy a hadiállapot meghatározásánál is lazítottak a szabályozáson: az nemcsak idegen hatalom támadása vagy annak „közvetlen veszélye (háborús veszély)” esetén hirdethető ki, mint a köztársasági Alkotmány és az Alaptörvény eredeti, 2011-ben elfogadott változata szerint, hanem a kilencedik alaptörvény-módosítás szerint „külső fegyveres támadás, hatásában külső fegyveres támadással egyenértékű cselekmény, valamint ezek közvetlen veszélye” is elegendő a kihirdetéséhez (49. cikk). Márpedig hogy mi „egyenértékű hatásaiban” a külső fegyveres támadással, azt nyilván Orbán dönti el. Emellett eltűnt a szabályozásból az a korlát is, hogy „ha a rendőrség alkalmazása nem elegendő”. Láttuk már, hogy hogyan vezényeltek ki katonákat és harcjárműveket a városok utcáira terrorveszélyre hivatkozva.

Ez lehet a másik új cél, amelynek esetleges megvalósítására Orbán új, hozzá feltétlenül hűséges tábornokokat és főtiszteket állít a hadsereg élére. (fuhu.hu)