h i r d e t é s

Mit tettél hozzá, vagy vettél el abból, amit Isten adott neked?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Mit tettél hozzá, vagy vettél el abból, amit Isten adott neked?

2020. november 13. - 17:16

 

Elgondolkodtál-e már azon, hogy gyakorlatilag ki is vagy? Illetve nem ki, hanem mi vagy? Miből állsz? Mi az a rész belőled, ami Te vagy és nem más?

Kifejtem. Amint korábban megbeszéltük, tested, agyad nem más, mint tárhelyek. Ha tested sejtjeire tekintesz, az nem másból áll, mint bevitt táplálékból, illetve hozott információkból, melyeket örököltél. Ezek az információk azok a genetikai kódok, melyek alapján a rántotthúsból, vajaskenyérből kialakul az a testi összetétel, abban a formában, ahogy most vagy. De mindez nem Te vagy, hanem gyakorlatilag egy kód, ami több millió éve itt van és most a vajaskenyeret egy megadott rendszer szerint egy testté, működő gépezetté alakította. Az agyad is ez. Az sem Te vagy! Az egy információtömeg, ami eljutott hozzád és azokból agyad tárol egy részt. Ebből állítasz össze "megkérdőjelezhetetlen" igazságokat. Léteznek még képességek, melyek általad fejlődnek ki, ez igaz, de ne feledjük, hogy a képességek is adottságokból jönnek elő és ezt a magyar "adott" szó jól kifejezi. Tehát abból, amit adtak Neked!
Ahhoz, hogy eljuss, ki is vagy Te, le kell bontanunk azt, amit tárolsz. Ha elvesszük belőled, a vajaskenyérből összeállt testedet és az azt felépítő kódokat, nem marad tested. Ha lehántjuk rólad gondolataidat, melyek a bevitt információkból váltak emlékezetté, majd képzeletté, akkor agyban is megszűntél létezni. Végül mi is marad? Az marad, ami valójában Te vagy. Egy semmi. Ennek a semminek van hatalmas egója, mely mindent uralni akar. Jogai vannak és követeli, hogy adják meg neki, ami jár! Ez az ego kürtöli ki a világnak sérelmeidet, szenvedéseidet. Igényli, hogy a világ csak veled, bajoddal foglalkozzon, míg Te észre sem veszed a világot, az abban megbúvó millió csodát és ami a legfontosabb: észre sem veszed saját lehetőségeidet!
Ha eljutottunk a zéró szintre, ami vagy, akkor rájövünk, hogy ami Te vagy valójában, az két részből áll. Egyrészt Allah 99 neve, amely nem más, mint a lelkedbe adott tulajdonságok, irgalmas, könyörületes, megbocsájtó stb. Ebből Te saját egyéniségednek megfelelően válogatod ki azt, ami lelkületedet adja, tehát ezek is „adottságok”. Illetve ami valójában vagy, az a szándékod, indulataid. Ez vagy Te!
Szándék és indulat. Ezt a kettőt nem Allah határozza meg, hanem egyes egyedül Te! Szándékod dönt arról, hogy szegénységet miként éled meg. Lopni indulsz, vagy dolgozni? Allah a szándék szerint ítél meg. Nagyon igazságtalan lenne Allah, ha elrendelné azt, hogy lopj, majd ezért meg is büntetne. Ezt Te rendeled el! Ezért Allahot ne kárhoztasd! A másik az indulat. Szeretsz, vagy gyűlölsz-e? Mi az építőköved? Szeretet, vagy gyűlölet, irigység, felsőrendűség? Ezek azok a motivációk, amik szerint Te állítod össze a bejövő információkból a gondolatsorokat. Te vagy az, aki, ha rokonod, barátod utcára kerül, hozzásegíted őt a megélhetéshez, vagy elfordítod a fejed! Ha elesettet látsz, vagy más véleményt hallasz, más színű, felfogású emberrel találkozol, akkor gyűlölsz, vagy szeretsz!

Testedre, képességeidre is ugyanez áll. Mérgezed, hagyod tespedni, leromlani, amit egészségesen kaptál, vagy igyekszel-e megtartani annak épségét? A benned rejlő képességeket felfedezed-e, vagy hagyod elsikkadni, elhalni és maradsz-e az ösztönszerű életvitelnél?

A modern élet leszoktatott arról, hogy összeállítsd magadat. Ez logikus, hiszen nem emberekre, hanem zombikra van szükség, akik készen kapják azt, amik ők. Valaha a kútra kellett járni a vízért, ma elég, ha megnyitjuk a csapot, ami adja a vizet a központból. Valaha fát kellett vágni az erdőben a tüzelőért, energiáért, ma elég, ha megnyitunk egy csapot és jön a gáz. Valaha nem termelődött szemetünk, mindent hasznosítottunk. Ma beborít minket a szemét. Valaha döntéseket hoztunk saját elhatározás alapján, ma nincs saját elhatározás, mert ezt is egy csapból kapjuk, amit egy központból kapunk. Kényelmesebb a zombi lét és a trend követése, mint önmagunknak lenni. Pedig egyszer rájössz, hogy meg kell találnod magad és a rád való ruhát kell hord, a saját képességeidnek megfelelő munkát kell végezd. Saját szellemedben tudod legjobban szolgálni, családod, társadalmad és nem utolsó sorban önmagad. Itt az ideje lefejteni magadról azt, ami nem vagy és összeállítani magadat újból annak megfelelően, ami vagy!

Ha tudni akarod ki vagy, akkor mindig arra gondolj, hogy nem test, hanem lélek vagy. Ennek a léleknek találkozója van Allahhal. A kérdésre gondolj, amit Allah e léleknek feltesz! Ő csak egyet kérdez: mit tettél hozzá, vagy vettél el abból, amit Én adtam neked? Ha erre a kérdésre tudsz válaszolni, megtaláltad a választ arra, hogy ki is vagy!

Mi több! Az ember bizonyíték lesz önmaga ellen, (Korán 75:14)

„A Napon tanúságot tesz ellenük nyelvük, kezük és lábuk, abban, mit tettek.”. Nem ember fog vallani önmagáról, nem is mások fognak vallani róla. Saját belső valósága, testrészei árulják el.

Címkék: 

 

Kommentek

h i r d e t é s