h i r d e t é s

Múzeummá alakítják a Belgrád mellett veszteglő első világháborús magyar hajót

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Múzeummá alakítják a Belgrád mellett veszteglő első világháborús magyar hajót

2019. április 07. - 10:35

 

Múzeummá alakítják a Bodrog nevű osztrák-magyar monitorhajót, amelynek belgrádi ágyúlövéseivel kezdődött meg hivatalosan az első világháború 1914. július 28-án. - írja az Érdekes világ

Forrás: Magyar Honvédség/Facebook

A Belgrád mellett veszteglő hadihajó állapota az elmúlt száz évben nagyon leromlott, sokáig kavicsszállító uszályként használták a Száva folyón. A hajó felújítása többször is felmerült, hiszen a Bodrog a szerb és osztrák-magyar örökség egyedülálló emlékének számít, eddig azonban erre nem volt lehetőség.


Forrás:  honvedelem.hu / erdekesvilag.hu

Többször is úszó múzeummá akarták alakítani, végül 2005-ben részleges örökségvédelem alá helyezték – és ezzel megmentették attól, hogy a bontóba kerüljön -, de továbbra is uszályként működött. A felújítására 2013-ban hoztak létre munkacsoportot, a munkát pedig a vajdasági Apatinban végezték el.

A tervek szerint 2018. november 11-én, az első világháború lezárásának századik évfordulóján adták volna át a nyíltszíni múzeummá alakított hajót, ám a nagyon alacsony vízállás miatt erre nem volt lehetőség, és a Bodrogot végül csak 2019 elején sikerült Apatinból Belgrádba úsztatni – közölte az N1 belgrádi hírtelevízió. A külső felújító munkálatok után már csak a belső, múzeumi rész kialakítása van hátra, ezt követően pedig a nagyközönség számára is látogathatóvá teszik a történelmi emléket.


Forrás: honvedelem.hu/Váradi Emil  / erdeksvilag.hu

A monitor hadihajótípust a sekély vizű kikötőkben és folyókon való használatra fejlesztették ki. A Bodrogot 1904-ben bocsátották vízre az újpesti hajógyárban a legkorszerűbb hajózási és hadi felszereléssel. Belgrádba tíz évvel később, 1914. július 28-án került. A Bodrog vezette az Osztrák-Magyar Monarchia titkos, több ezer katonával végrehajtott támadását, amelynek célja Belgrád elfoglalása volt. A város védői azonban tüzet nyitottak a hajókra, a katonákat szállító hajók felborultak, és mintegy ezren vesztették életüket. A szerb katonák felrobbantották a vasúti hidat is, így akadályozták meg a szárazföldi támadást.

A Bodrog a háború első két évében a Duna szerbiai szakaszán teljesített szolgálatot, majd Romániába vezényelték. A háború végén a visszavonuló hajók védelmét látta el, végül ez lett az egyetlen hajó, amely nem jutott haza, 1918. október 31-én egy homokzátonyon megfeneklett. A szerb hadsereg elkobozta, átnevezte, és Sava (Száva) néven saját szolgálatába állította, így a második világháborúban és azt követően a jugoszláv hadsereg hajójaként működött.


 

h i r d e t é s