„Kezdem a lényeggel: nem bánnám, ha nem a harmadikán este, hanem már másodikán összeraknád a parazitáid kórusát, és veled az élen, hagyományaitokhoz híven, a páva búcsútáncára ropva belemulatnátok az adómentes pálinkázók világába, hogy mit üzent Kossuth, jelesül, hogy mindnyájunknak el kell menni, azután – ezt valóra váltva – elkezdenétek csomagolni.

Mert Viktor, elég volt már a lényedből fakadó szégyenpolitikából. Neked és nektek pedig legyen már elég abból, amit a gyűlöletpolitika esztendei alatt bezsebeltetek, ugyancsak veled az élen.

Tudod, Viktor, a rosszból is megárt a sok. Még az átkos éveiben fogalmaztam meg: a hazaszeretet azt jelenti számomra hogy nemcsak én szeretem a hazát, de a haza is szeret engem. Az a haza, amivé a hazánkat tetted, másképp működik, azt a hazát te másképp működteted. Ez a haza csak a kiválasztottjaidnak kedvez, reájuk ömlik a lé, ők dúskálnak a javakban, ők az orbáni tenisztorna kiemeltjei.

Nincs normális magyar ember, aki megértené, hogyan jutottál el idáig, te, aki egyetemig és Soros ösztöndíjig lépdelve élted végig a kommunizmus felé araszolni akaró átkos puhább diktatúrával záruló éveit, hogy visszalopakodsz a keményebb és elviselhetetlenebb átkos módszereihez, hogy nyakunkba zúdítsd azt, amit szerencsétlenségünkre mi végigéltünk, amíg te anyukád szoknyájába kapaszkodva élted gondtalan gyermekéveidet, verebeket csúzlizva máig hű barátoddal, Lőrivel.” (mandiner.hu)