h i r d e t é s

Navracsics Tibor panasza

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Navracsics Tibor panasza

2019. április 20. - 06:09

 

Szeretett volna Európai Parlamenti képviselő lenni Navracsics Tibor, de nem lesz. Az Európai Bizottság oktatási biztosa a Politico című lapnak adott interjúban panaszolta el, hogy bár úgy érzi, rászolgált arra, hogy képviselje a Fideszt Brüsszelben, erre nem lesz módja. A helyzet odáig fajult, hogy már a tanácsaira sem kíváncsiak, és a személyét is épphogy elviselik.

Navracsics Tibor - Forrás: Alföldi Régió Magazin

Navracsics ugyan fölkerült a Fidesz listájára, de csak a 44. helyre, ami pedig, bármennyire is sikeres Orbán Viktor pártja, nem befutó pozíció. (Az ország méretei miatt a magyar pártok összesen 21 képviselőt küldhetnek az Európai Parlamentbe.)

Ha úgy vesszük, jogos Navracsics panasza, hiszen ő mindig hű katonája volt a Pártnak. Igaz, mindig is a mérsékelt szárnyhoz tartozott, de azért igazságügyi miniszterként, 2010 és 2014 között, számos olyan törvénymódosítást levezényelt, amelyek jelentősen hozzájárultak a jogállam lebontásához, vagyis, a Fidesz totális hatalmának kiteljesedéséhez.

Igaz, voltak kisebb megingásai is, egy alkalommal például azt találta mondani, hogy a Soros-terv nem létezik. Ezzel azonban nagy zavart nem okozott a Fidesz szimpatizánsok lelkivilágában, a kormányhoz hű média ugyanis rendre távol tartja az embereket a kellemetlen információktól, így Navracsicsnak erről a kibeszéléséről sem sokan szereztek tudomást.

Navracsics tehát összességében valóban megérdemelte volna a Párttól a brüsszeli állást, már csak azért is, mert, ellentétben több párttársával, ő valóban jól teljesített. Hogy mást ne mondjunk, annak idején Gyurcsány Ferencet például sikeresen amortizálta. Igaz, nem egyedül, hanem Semjén Zsolt tevékeny közreműködésével. A KDNP elnöke még 2010-ben dicsekedett el a Magyar Narancs újságírójának, hogy politikai feladatként kapták Gyurcsány amortizálását, ami, szerénykedett Semjén, százszázalékosan sikerült.

Semjén Zsolt szerint Gyurcsány, még miniszterelnökként, azt gondolta magáról, és azt kommunikálta a szocialistáknak, hogy „azért én vagyok a vezéretek, mert én tudok harcolni Orbán Viktorral".  Vagyis, Semjén szerint Gyurcsánynak az lett volna a jó, abból lett volna politikai haszna, ha meg tud mérkőzni Orbánnal. „De nem ért el hozzá: mert ott voltunk mi, Navracsics Tibor és én" - büszkélkedett Semjén.

Navracsics tehát ezen a fronton is megállta a helyét, alapos munkát végzett, kis híján maradandót alkotott, ezért hát joggal várta, hogy a Párt meghálálja, amit a Fideszért tett. De, amint az sok más esetben is kiderült, a hála nem politikai kategória. Navracsicsot ejtette a Fidesz, és minden jel szerint megy majd a levesbe. Nagyon persze nem kell féltenünk őt, a Párt teljesen nem fogja elengedni a kezét, vagyis, egzisztenciális gondjai biztosan nem lesznek.

Szerző: Föld S. Péter / hirklikk.hu


 

h i r d e t é s