h i r d e t é s

Négy évig sem bírta az uniós pénzből épült mályinkai kilátó

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Négy évig sem bírta az uniós pénzből épült mályinkai kilátó

2018. május 24. - 12:25

Életveszélyessé nyilvánították a 2014. augusztusában átadott, uniós támogatással épült, Begyeleg kilátót Mályinka határában – állítja olvasónk, aki le is fotózta a helyzetet. A beruházónak még nem szóltak. - írja az orszagszerte.atlatszo.hu.

Forrás: orszagszerte.atlatszo.hu

Olvasónk képet is küldött a biztonsági okból leszalagozott kilátó-feljáratról. Az illető olvasó már az átadáson is ott volt, szerinte már akkor látható volt, hogy a nyolc méter magasságú kilátó rövid életű lesz, ugyanis szerinte gyenge minőségű, ráadásul nem szárított faanyagból lett megépítve. A nedves tartalmú fa “lábon” száradása eleve magában hordozza a hasadás, repedés veszélyét – jósolta ekkor. Úgy fest, sajnos igaza lett: a mostani fotókon látszanak is a repedések, vetemedések.

Bár az évek folyamán történt karbantartás, a Begyeleg kilátó sorsa megpecsételődött.

Györfi Gábor Mályinka jelenlegi polgármester nem kívánt nyilatkozni az Átlátszónak. A falu korábbi polgármestere, Mihály Ferenc szerint bár egy helyen „valakik” megbontották a szerkezetet, de nincs baj a kilátóval, ő maga nemrégiben fel is mászott rá.

A kivitelező – az uniós közzétételi tábla szerint – bizonyos Reziliencia Kft. volt. Ilyen néven egy budapesti, mára törölt céget tart nyilván a cégjegyzék. Gyanús lett azonban, hogy nem ők, hanem a környékbeli, Tardonára bejegyzett Rezilienciaközpont Kft. lehet, amit keresünk.

Az ügyvezető ezt meg is erősítette érdeklődésünkre. Egyéb részleteket azonban nem közölt, mint mondta, nem tud a kilátó lezárásáról, esetleges hibáiról. A cégnek egyébként az építés éve volt a valahai fénykor: 2014-ben 3,5 milliós árbevételt értek el, 2016-ban ez a szám nulla volt.

A kilátót nagy csinnadrattával adták át 2014 augusztusában a falunapon. A megnyitón megjelent Demeter Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő is. A beruházás „ökoközlekedés fejlesztése” címen 3,9 millió forint uniós forrást kapott. Már idézett szemfüles olvasónk ezt sokallja, szerinte kevesebb mint a felébe, ha lehetett a munka és az anyag.

Borsodban már készült országos hírű kilátó 2009-ben. Mindössze 40 centiméteresre sikeredett bodrogkeresztúri, amelynek megépítésére majdnem 40 millió forintot nyert az önkormányzat. Az alpolgármester elismerte, hogy az építmény egy kicsit alacsony lett, de azt mondta, hogy a pénzből csak ennyire futotta.

Magyarország országosan is jól teljesít a kilátókkal. Mintha magasles volna, úgy néz ki a nyugotszenterzsébeti buszmegálló. Tetején korlát is van, nehogy leessen valaki. A baranyai település lakói új buszmegállót szerettek volna, de arra nem volt pályázat, így az önkormányzat egy kilátót építtetett, amire kaptak állami támogatást.

orszagszerte.atlatszo.hu