Négymilliárdos magyar-szlovák áfacsalást talált a NAV

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Négymilliárdos magyar-szlovák áfacsalást talált a NAV

2015. június 02. - 10:43
0 komment

Kiskőrösön magyar és szlovák elkövetők közreműködésével magyarországi cégeknek nagyüzemben állítottak ki fiktív számlákat, a valótlan dokumentumokat felhasználók közel 4 milliárd forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket. 

Az ügyben egyebek mellett adócsalás miatt javasolnak vádemelést a pénzügyi nyomozók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Két férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely magyar cégek megrendelése alapján, jutalék ellenében nagy mennyiségben készített fiktív számlákat. A valótlan tartalmú számlák, fuvarlevelek és szállítólevelek kiállítására és a pénzek mozgatására egy jól szervezett csapatot építettek maguk köré. Tizenegy magyar és öt szlovák állampolgár állt a számlagyár "alkalmazásában", bázisukat egy kiskőrösi irodában alakították ki.

A számlákat felhasználó 35 gazdasági társaság összesen csaknem négymilliárd forinttal csökkentette áfa fizetési kötelezettségét. A pénzügyi nyomozók több mint 50 helyszínen foglalták le a bűncselekmény bizonyítékait. A keletkezett kár megtérülésére ingatlanokat és járműveket zároltak, de több számlabefogadó élt az önkéntes megtérítés lehetőségével. A bűnszervezet két irányítója és tizenhat tagja ellen bűnszervezetben elkövetett adócsalás és más bűncselekmények, míg a számlákat felhasználók ellen adócsalás miatt javasolnak vádemelést.

 

MTI / vg.hu (Címlap: Forrás: technokrata.hu)

Posted by SEJT on 2015. június 2.