A Libri-Bookline és a Magyar Telekom osztotta meg a tesztidőszak eredményeit. Ezek pedig azt mutatják, van akinek sikerült gyorsan az átállás és van, akinek nem. Szakemberek szerint rövid távon nem lesz világtrend a négynapos munkahét.
Az energiaárak növekedése miatt Tatabánya önkormányzata úgy döntött, hogy bevezeti a négynapos munkahetet a városházán. A közgyűlés egyebek mellett döntött arról is, hogy két igazgatási szünetet rendelnek el, valamint időszakosan bezár az élményfürdő.
Világszerte ígéretes eredményekkel kísérleteznek a rövidebb munkahét bevezetésével, Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom indít pilot projektet a 4 napos munkarend megvalósíthatósága kapcsán, áll a cég csütörtöki közleményében.