Nem a brüsszeli szankciók, hanem Orbánék chips-adója miatt drágulnak tovább a pékáruk
Újabb tészta és pékáru-áremelés következik január 20-tól
A PIAC & PROFIT birtokába került egy üzleti levél, amelyet partnereinek küldött az egyik legnagyobb pékipari vállalat. Ebből az derül ki, hogy holnaptól ismét drágulás következik.
A 2022 június 4-i Magyar Közlönyben megjelent, az „extraprofit adókról 197/2022 (VI. 4.)” Korm. rendelet alapján a Népegészségügyi termékadó-köteles termékek közé bekerült az előre csomagolt édes és sós tészta, amellyel kapcsolatban az egész tavalyi év során értelmezési bizonytalanság állt fenn.
Sajnálatos módon és nagy csalódottságunkra, 2023 elején a Pénzügyminisztérium előzetesen megerősítette az adókötelezettséget a kérdéses területen, és jelezte, hogy az ettől eltérő álláspontot tartalmazó beadványt nem támogatják, azt elutasították.
Így rajtunk kívül álló okok, a napokban nyilvánvalóvá vált jogalkotói szándék miatt kénytelenek vagyunk a 2023-as évet az adóteher áthárításával kezdeni.
- olvasható a levélben. A vállalati levél jelzi, hogy a NETA-kötelezettség, ismertebb nevén a chipsadó olyan adóterhet jelent, amit lehetetlen az árak módosítása nélkül megfizetni.
Miközben Európában a kormányok többsége adócsökkentésekkel küzd az infláció ellen, addig ez nálunk érthetetlen módon épp fordítva történik. Az külön kérdés, hogy az előre csomagolt édes és sós tészta mitől sorolódik a chipsadó körébe, vagyis milyen veszélyt jelentenek ezek az ételek a népegészségügyre. Az állam annak idején adóbevételeinek növelésén túl azzal a szándékkal vezette be, hogy az egészségre káros termékek fogyasztása csökkenjen. Jellemzően cukrozott üdítők, energiaitalok, chipsek, ízesített sörök, kekszek és süteményfélék, melyek cukortartalma 100 grammonként meghaladja a 25 grammot, tartoznak ebbe a körbe. Most már az előre csomagolt tészták is.
Közben a Gazdasági Versenyhivatal bejelentette, vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort annak ellenőrzésére, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás. A felvetés érdekes, hisz ilyen kormányzati intézkedések és vágtató infláció idején meglepő lenne, ha valakiknek még volna energiája az életben maradás mellett trükközésre. Csak remélni lehet, hogy ez nem valami pótcselekvés része.