h i r d e t é s

Nem igazol más párthoz a volt MSZP-s képviselő

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem igazol más párthoz a volt MSZP-s képviselő

2017. november 27. - 17:16

Nem kíván más párt jelöltje lenni az MSZP-ből kilépett Horváth Imre országgyűlési képviselő. 

MTI/Balogh Zoltán

A politikus közleményben tudatta az, hogy ha az újpesti választópolgárok kívánják, akkor indul a 2018-as választáson.

A múlt héten szerdán derült ki, hogy Horváth Imre kilépett az MSZP-ből, de a parlamenti frakció tagja marad. Sajtóhírek szerint a kilépés indoka az volt, hogy az MSZP a választási megállapodás érdekében a képviselő újpesti választókörzetét átadná a Demokratikus Koalíciónak.

A képviselő kilépését nem indokolta a közleményben, azt azonban leszögezte: baloldali embernek, baloldali politikusnak tartja magát, értékrendje nem változott, ahogy az sem, hogy továbbra is baloldali közösséghez tartozik.

Horváth Imre közölte, ezentúl is az MSZP-frakciójában dolgozik a választókerületéért és az országért. "Világéletemben Újpestet és az itteni embereket szolgáltam. Őket képviselem, értük dolgozom legjobb tudásom és erőm szerint" - fogalmazott.

Horváth Imre azt írta, baloldali politikusként semmilyen más pártnak nem kíván a jelöltje lenni. "Én az újpestiek jelöltje vagyok és az is leszek" - tette hozzá.

"Ha az újpesti választópolgárok kívánják, hogy folytassam a munkát, megteszek mindent, hogy 2018-ban is győzelemre váltsam a bizalmat" - írta a képviselő.

Horváth Imre közölte, azért adta ki a közleményt, mert szeretne a találgatásoknak véget vetni. A maga részéről az ügyet lezártnak tekinti - tette hozzá. (MTI)