A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója szerint meg kell találni a módszereket arra, hogy a magyar zsidóság történetét Magyarország történelmébe ágyazva mutassuk be. Ez ma nemigen megy. De miért?

A Holokauszt hetvenedik évfordulója kapcsán az utóbbi időben sok időszaki kiállítás jött létre. Ezek némelyike  felszínre hozott számos tisztázatlan kérdést az interpretációval, a kiállításrendezéssel, illetve  a különböző történelemszemléletek múzeumi megjelenítésével kapcsolatban.  Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója beszélt az artPortal-nak a számára fontos témákról.

artPortal (aP): Az egyik legfontosabb kérdés, amely mindent meghatároz, hogy a Holokausztra a zsidó történet elemeként gondolunk-e vagy a magyar történelem részeként.

Toronyi Zsuzsanna ( T.Zs. ): Közép-Kelet-Európában a zsidó közösségek históriáját nem sikerült a nagy történeti narratívába integrálni. Az  például, hogy Budapestet igen nagy mértékben zsidó hátterű személyek, cégek, vállalkozások építették fel, nem jelenik meg a városlakók többségének tudatában. Itt nem egyszerűen felekezeti hovatartozásról van szó, hanem egy jogilag különálló csoportról, amelynek integrációját jelentősen nehezítette a jogi egyenlőtlenség.  A helyzetüket könnyítette viszont, hogy családjaik révén szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeztek.  Ez utóbbi egyébként nem csak a zsidókra igaz, hiszen  Magyarország nem homogén, egynemzetiségű ország, hanem igazi közép-kelet-európai multikulturális hely. Ezt a tényt mindenképpen integrálnunk kellene a történelmi tudatunkba. A zsidóság helyzete pedig nem azért fontos a többségi társadalom, a magyar nemzet egészének szempontjából, mert velük mindig foglalkozni kell, hanem mert esetükben sokszorosan kisebbségi állapotról van szó, amelyben – mint cseppben a tenger – az össztársadalmi problémák is jól látszanak. Az is tény, hogy Budapesten a reformkorban még alig beszéltek magyarul, mert a német volt az a lingua franca, amelynek segítségével a szlovákok, a görögök, a zsidók és a magyarok egymással kommunikálni tudtak. Ehhez képest az utóbbi 70-80 évben úgy kezeljük ezt a dolgot, mintha itt mindig egynemű nagy massza lett volna, amelynek nincsenek színei. 

aP: Az, hogy ennyire nem válik a helyi történelem részévé a zsidó történet, Közép-Európában mindenhol jellemző? Erre mennyire van rálátása?

T.Zs.:  Magyarország helyzete sokban különbözik a környező államokétól: kelet és  nyugat, észak és dél találkozik itt, ezért a miénk mindig is sokszínű társadalom volt. Ha a zsidókat nézzük csak, nagyon különböző a jogfosztottság mértéke, más a falun és városon élők aránya, teljesen eltérő modell figyelhető meg Magyarországtól keletre és nyugatra. Nálunk találkozik a kétféle modell, és ez  a zsidó közösségen belül is ütközést eredményezett: különböző szellemi irányzatok máshol is vannak, de az egyedülálló a világon, hogy a 19. században szervezetileg is elkülönültek egymástól a  zsidó közösségek, merthogy olyan nagy különbségek voltak a csoporton belül:  a  Galíciából érkezők egészen más kulturális mintákat és a modernitásra adott eltérő válaszokat hoztak,  mint  azok, akik morva területekről vagy  Frankfurtból települtek át Pestre.

Fotó: itthon.hu

aP: Ön egyik előadásában a nemzeti és a zsidó történelem disszonáns különválasztására az Óbudai Múzeum állandó kiállítását hozta fel példaként.

T.Zs. : Az Óbudai Múzeumnak ítélték tavaly az „Év múzeuma” címet, én meg egy hardcore múzeumjáró vagyok, úgyhogy megnéztem az állandó kiállítást. A tárlat elején látható egy időszalag, amely Óbuda, Magyarország és a világ fontosabb eseményeit helyezi párhuzamba. Az ötlet remek, de a timeline-t nézve nekem nagyon hiányzott valami: az én „virtuális térképemen” Pozsony és Óbuda is nagyon fontos hely, mert ez volt a két legnagyobb magyarországi zsidó közösség. 1821-ben az óbudaiak felépítették Európa második legnagyobb zsinagógáját, amely most is gyönyörű. Ha megnézünk egy korabeli térképet, a kastély mellett a zsinagóga volt a legnagyobb épület, de ez hiányzik erről az időszalagról, hiányzik maga a tény is, hogy a zsinagóga építésének  idején Óbuda lakosságának nagyjából a harmada zsidó volt. De nem szerepel 1944 sem, ami Óbuda vonatkozásában azért is jelentős dátum, mert a nyugati határszélre vezető halálmeneteknek fontos állomása volt azóbudai téglagyár. Miközben a lakosságot érintő kataklizmákkal kapcsolatos érzékenység látszik az időszalagon, hiszen rajta van 1946, a svábok kitelepítése.  Az egész állandó kiállításban mindössze egy közvetett utalás van arra, hogy itt zsidók is éltek, ez pedig Goldberger Leónak a mauthauseni koncentrációs táborban lelt halálára vonatkozik.

Óbuda - Egy város három arca. Az Óbudai Múzeum állandó kiállítása.
Forrás: a múzeum honlapja

aP: Mi lehet ennek az oka?  A félelem, hogy ilyen „zűrös” ügyekbe ne menjünk bele?

T.Zs.:   A múzeumnak pont az a feladata, hogy ilyen zűrös társadalmi ügyekkel foglalkozzon. Kirakni a kiállítótérbe egy csinos babakocsis nénit a tizenkilencedik századból nagyon szép, de ez inkább panoptikumot eredményez, mint valódi társadalmi kérdésekre reflektáló múzeumot. A kiállítás rendezői egy másik szemüvegen keresztül nézik a világot, és azon át vizsgálódva a zsidó történelem nyilván „mellékszál”. Persze az is igaz, hogy nekem meg a másik irányba torzít a szemüvegem. Hozzáteszem, hogy tavaly az évfordulóra ugyanebben a múzeumban készült egy időszaki kiállítás egy külön teremben a zsidó Óbudáról, ahol bemutatták, milyen jelentős közösség is volt az óbudai. Számomra ez óriási disszonancia. Pedig szép gesztus lett volna, ha összesen három-négy tárgyat állítanak ki úgy, hogy azokat egy időszakos posztamensen behelyezik az állandó kiállítás megfelelő pontjaira, kvázi bevallva azt a tényt, hogy ott hiányzik valami.

Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár 'Látványraktár'.
Fotó: milev.hu

aP: Hogyan lehetne ezt jól csinálni?

T.Zs.:   Azt kellene hangsúlyozni, hogy a magyarországi egy színes társadalom. A zsidók kapcsán eszébe juthatna mondjuk a Nemzeti Múzeumnak, hogy be kellene mutatni, integrálni az itt élő szlovákok, svábok történetét. A zsidókban sűrítetten van jelen a másság, ezért jól bemutatható, de a „másság” is nagyon sokféle. A problémák számbavétele pedig mindenkire vonatkozó tanulságokkal szolgál.  Egyébként károsnak érzem a Holokauszt-tematika túlburjánzását, és nemcsak azért, mert úgy tűnik, hogy a társadalomnak kicsit elege van belőle, hanem azért is, mert a zsidó identitás építése szempontjából sem jó kiindulópont kiirtott közösségként gondolni a zsidókra, a kulturális háttér bemutatása nélkül.

A Dohány utcai zsinagóga belső tere.
Fotó: budapest.varosom.hu

aP: A Holokauszthoz hogyan kellene közelíteni? 

T.Zs.: Adott egy múzeumi intézményrendszer, amelyben mindenki bemutatja azt, ami a feladata. Tehát mondjuk a Nemzeti Múzeumban a 30-as évek szellemi irányzatainak bemutatása során jó lenne, ha kiderülne, hogy milyen összetevői voltak annak a nagyon erős gyűlöletnek, amely akkor éppen a zsidók ellen irányult. Ez a gyűlölet-potenciál önmagában is elemzésre érdemes, és sokkal többet megmutat a társadalom működéséből, mint az, hogy mi történik éppen a zsidó közösséggel. Ki kellene elemezni azt az utat, amely elvezetett 1944-ig.  A zsidó múzeumnak pedig azt kellene bemutatni, hogyan reagál a zsidó közösség egy ilyen kataklizma-helyzetben. Hiszen nem ez az egyetlen genocídium a zsidó történelemben, de az egy fontos különbség, hogy a korábbi üldözések kapcsán mindig volt valamilyen egyéni menekülési útvonal. A Holokauszt az egyetlen, ahol nincs döntési helyzetben az, aki akár már nem is zsidó, csak az egyik nagyszülője volt az. Itt már nem arról van szó, hogy ha valaki a közösséghez tartozónak érzi magát, akkor vállalja az üldöztetést. Tehát a zsidó múzeum kiállítása mesélhet arról, hogyan lehet megtartani egy közösséget, amikor ilyen nehéz helyzetbe kerül, hogyan szervezik meg például a numerus clausus  és a zsidótörvények miatt állásukat elvesztett tömegek gazdasági túlélését. De meg lehetne mutatni azt is, milyen pezsgő kulturális élet volt például a Goldmark Színházban. Ezek a kívülállók számára is tanulságos történetek.

artportal.hu (Címlap: Toronyi Zsuzsanna a Nemzedék és emlékezet konferencián. Forrás: Facebook)