h i r d e t é s

Nem találták meg Suhajda Szilárdot, feladták a keresést

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem találták meg Suhajda Szilárdot, feladták a keresést

2023. május 27. - 14:00

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, a keresést befejezték – közölte a hegymászó itthoni csapata.

Suhajda Szilárd - Forrás: Suhajda Szilárd Facebook oldala

Suhajda Szilárd legutóbb szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból: azt mondta, három-négy óra múlva elérheti a csúcsot. A Hillary-lépcső magasságában érkezett utoljára jel a nyomkövetőjéről, ez volt az utolsó lokáció, ahonnan pozíciója még érzékelhető volt.

Hosszas keresés után végül csütörtök este érkezett a hír, miszerint egy másik expedíció tagjai megtalálták őt a Hillary-lépcsőnél, 8780 méteres magasságban, de nem tudtak segíteni rajta. Ezt követően felvették a kapcsolatot az alaptábori hátteret biztosító nepáli ügynökséggel, és elindult egy helikopter, valamint három serpa Suhajda megkeresésére. 

Szombat délután a hegymászó oldalán az alábbi közleményt tették közzé: 

A legjobb nepáli hegyivezetőkből összeállított keresőcsapat emberfeletti munkája ellenére sem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten. Órákon át kutattak a Hillary-lépcső bővebb területén, ahol a hegymászót utoljára életben látták. A serpák 8750 méter és a 8848 méteres csúcs között többször fel-alá másztak és keresték Szilárd nyomát, mindhiába.

Az eltelt időt, időjárási és terepviszonyokat figyelembe véve semmilyen további esélye nincs annak, hogy a hegymászót életben találják, ezért a földi keresést befejezték. Jelenleg a keresésben részt vevő serpák biztonságos visszatérése a hazai háttércsapat prioritása. 

A lehetetlent próbálta meg

Suhajda Szilárd hosszú távú projektje a The Big Five-sorozatként ismert hegymászófeladat: elérni Földünk öt legmagasabb hegycsúcsát, az eddigi stílust követve, „tisztán”, oxigénpalack és magashegyi teherhordók alkalmazása nélkül, környezettudatos sportolóként. A legnehezebbnek tartott K2 és a Lhoce már sikerült.

 „Most vagyok legközelebb az Everest csúcsához. Félek, ugyanakkor boldog izgatottsággal várom az indulásom: a »rajtvonal« – a 4-es tábor, ahonnan kezdetét veszi a konkrét csúcsmászás – még messze van! Addig bármi történhet, de nagyon bízom a jó szerencsében!” – mondta indulás előtt a hegymászó.

Úgy érzem, a felkészülésemen és az expedíció eddigi heteibe fektetett munkán nem múlhat a siker! Szerencsés vagyok, hogy a családom és a barátaim, támogató partnereim, sőt, egy egész ország mellettem áll! Úgy érzem, mindenkiért mászok most! Készen állok!

– tette hozzá. A csúcsmászó kör pedig a tervek szerint zajlott. Suhajda Szilárd május 21-én elérte a 6400 méteren lévő 2-es tábort, majd 22-én a 7200 méteren lévő 3-as táborban éjszakázott. Innen május 23-án kora hajnalban mászott fel a 7950 méteren lévő 4-es táborba, ahol felállította egyszemélyes sátrát, és a késő délutánt hóolvasztással, folyadékpótlással töltötte.

A Mount Everest megmászása előtti naplójában az utolsó bejegyzése a május 15–20-ig terjedő időszakot fedte le. „Alaptábori napok. Nagyon rövidre fogom, ugyanis nem vagyok túl jól. Egészségileg legalábbis” – írta, majd később hozzátette: „Félek, boldog vagyok, izgatott. Várom, hogy elindulhassak, és várom a földet érést: a hazaérkezést! Látom magam előtt a csúcsra vezető utolsó métereket. Látom magam előtt a kisfiam, ahogy szalad felém a reptéren! Timit. A Családomat, Titeket, az Életet”. 

Összpontosítok. Belélegzek. Kifújok. A Hegyre emelem tekintetem. Fohászkodok. Gondolatban mindenkit magamhoz ölelek, akit szeretek. Most vagyok a legközelebb az Everest csúcsához: a sikerhez! Készen állok!

– írta a bejegyzésében. 

Felesége szerint a csúcsra 23-án este, nepáli idő szerint 21:05-kor indult el, tökéletes időjárási körülmények között. .Rajta kívül még többtucatnyi, pótlólagos oxigénnel mozgó, serpa hegyivezetők segítségére támaszkodó mászó mozgott a hegyen.

GPS-nyomkövetője a beállított tízperces intervallumok helyett csak szórványosan küldött jeleket, esetenként akár négy órán át sem érkezett friss pozíciómeghatározás. Műholdas telefonján azonban kétszer is bejelentkezett. Lassan, de stabilan haladt, fizikailag jól volt, határozottan teljesíthetőnek tartotta a csúcs elérését és a 4-es táborba történő biztonságos visszatérést. Az utolsó jelzés a Hillary Lépcsőtől, 8795 méterről érkezett, amikor a feltételezések szerint még felfelé haladt.

Azt nem lehet tudni, hogy Suhajda Szilárd elérte-e a csúcsot, de azt egyértelműen kimondhatjuk, hogy „tiszta mászással” eddig a magyarok közül ő jutott a legmagasabbra a Mount Everesten.

TELJESÍTMÉNYE ILYEN ÉRTELEMBEN EGYEDÜLÁLLÓ. (Index)