Nemzet Szépe: csere történt a legjobb 10 lány között
A 2019-es Nemzet Szépe szigorú időbeosztással rendezi meg a szépségversenyt, amit az egyik idei királynő-jelölt nem tudott vállalni.
A szervezők ezért úgy döntöttek, hogy Szerényi Gréta mégsem indulhat az idei versenyen, helyére a szakmai zsűri Szmutka Cintiát választotta. A 21 éves szociológus hallgató három nyelven beszél, 14 éves kora óta modellkedik, és éveket várt arra, hogy jelentkezhessen a Nemzet Szépére.
Alighogy kihirdették, hogy a több száz jelentkező közül melyik 10 lány jutott be a Nemzet Szépe idei döntőjébe, máris változtatásra volt szükség. Az elődöntő után a szépségverseny csapata komoly munkához kezdett a legjobb 10 lánnyal. Fotózásokon és forgatásokon vettek részt, ami csak a kezdet: az elkövetkezendő hetekben sok feladat vár rájuk, hogy felkészülhessenek a döntőre. Eközben derült ki, hogy a mezőny egyik tagja, Szerényi Gréta egyéb elfoglaltságai miatt nem tudna részt venni több fontos programon sem.
A Nemzet Szépe 2019-es évad szigorú időbeosztással rendezi meg versenyét, ezért a királynő-jelöltektől ebben a két hétben elvárás, hogy a verseny nyerjen prioritást. Ha egy egy versenyző nem tudja ezt figyelembe venni, akkor a szakmai zsűri egy újabb versenyzőt állít helyére. Ez most is így történt. Sajnáljuk, hogy idő előtt kellett elbúcsúznunk Gtétától
- mondta Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapító-tulajdonosa.
A zsűri döntése alapján Szmutka Cintia veheti át az idő előtt kiesett versenyző helyét. A 21 éves szociológus hallgató három nyelven beszél és 14 éves kora óta modellkedik.
Évek óta figyelemmel követem a Nemzet Szépe szépségversenyt, s mivel idén lettem 21 éves, most nyílt lehetőségem először a jelentkezésre. Ez az a verseny, amiről úgy gondolom, hogy velem hasonló értékrenddel rendelkezik, és olyan üzenetet közvetít, ami számomra is nagyon fontos, amit én is szeretnék képviselni mind a mindennapokban, mind a verseny döntőseként. Nagy örömmel töltött el a hír, hogy részt vehetek egy ilyen erkölcsös, a gondolkodásmódommal megegyező szépségversenyen
- mondta Szmutka Cintia.
A tíz legszebb lány bekerült az online döntőbe, ezzel mindannyian esélyesek a Nemzet Szépe 2019 cím elnyerésére. Az értékes nyeremények mellett a fődíj a Miss Nation világversenyre való kijutás, amit 2019 novemberében rendeznek meg Abu Dhabi-ban.
A 2019-es Nemzet Szépe 10-es végső mezőnye a következő:
- Balázs Luca
- Béres Orsolya
- Biba Kitti
- Kovács Angéla
- Panka Dorottya
- Przybytek Cintia
- Szabó Barbara
- Szklifa Elena
- Szmutka Cintia
- Vollár Kinga