Akiknek mindegy, hogy milyen rezsimet, milyen kurzust szolgálnak ki, csak kitombolhassák ősi ösztöneiket, és kiélvezhessék büntetlenségük édes gyümölcsét. Ha meg is lehet tollasodni, még jobb!

Bayer Zsolttal, a kádári Népszabadság egykori munkatársával, Bencsik Andrással, a Munkásőr című orgánum egykori szerkesztőjével, Stefka István egykori párt-belügyi tudósítóval és hasonszőrű cimboráik garmadával nem érdemes foglalkozni.
A maguk alpári, primitív, bunkó módján töltik be szerepüket Orbán mintaállamában: megmondóemberek a kocsma népe számára.

Akik itt érdekesek, és életveszélyesek, két ember, akikkel a mai kurzus eljutott a bugyor legmélyére.
Mindketten a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének, a Kádár-rendszer hivatalos ideológiai műhelyének munkatársai voltak, és mára egyikük eljutott Hitlerig, másikuk Sztálinig.

Schmidt Máriáról és Kövér Lászlóról van szó.

Schmidt, a történész, aki életében egyetlen szakmai szempontból hiteles mondatot nem írt le, ellenben buzgón festi át a XX. század magyar és nemzetközi történelmét.

Aki hamisítástól se riad vissza, sőt, amikor lebukik, akkor is ragaszkodik a hazugságához, mintha mi sem történt volna, és hatósági segéllyel, mint hivatalos emlékező, próbálja lenyomni a publikum torkán.

Aki náci világtalálkozókat szervez szakmányban, ahová a világ söpredékét hívja meg.

Aki pedagógusoknak wellness-csalogatással egybekötött agymosó kurzusokat szervez közköltségen és a saját hasznára.

Aki jó pénzért védnöke Orbán minden hazug rendezvényének, évfordulójának és megemlékezésének – esetenként éveken keresztül.

Aki szerint Roosevelt egy magatehetetlen báb volt az oroszok markában (hát azt már – vagy még – mégsem lehet nyíltan a szemére vetni, hogy Hitler és nem Sztálin ellen viselt háborút). Aki szerint mi, magyarok áldozatok és nem tettestársak voltunk Hitler őrült kalandjában.

Aki mára eljutott odáig, hogy Merkel Németországa náci állam.
És odáig, hogy a liberalizmus mérgétől elsatnyult német férfiak ma már nem képesek megvédeni a családjukat.

Schmidt Mária csak feneketlenül aljas. Kövér házelnök úr viszont szemmel láthatóan belebolondult a korlátlan túlhatalmába.

Forduljunk megint Švejkhez, amiről neki nincs legalább egy anekdotája, vagy megtörtént esete, az nem is létezik, nem is fordulhat elő!

Anekdotának ezúttal a hirtelen megháborodott járásbíró ügye kerül elő, aki egy ártalmatlan, tyúklopással vádolt férfit minden bizonyíték nélkül váratlanul halálra ítél, sőt, hívatja a törvényszolgát, hogy az ítéletet az udvaron haladéktalanul hajtsa végre, a megrettent ember pedig már vinné is a delikvenset akasztani, de szerencsére az ügyvéd közbelép, és a bírót elviszik a tébolydába.
De van itt más, komolyabb, legalábbis Hašek szerint megtörtént ügy is: Palívec kocsmáros esete, akit felséggyalázásért húsz év fegyházra ítéltek pusztán azért, mert levette a kocsma faláról Ferenc Jóska képét, mivel, mint megindokolta, "összeszarták a legyek, és mit tudom én, még valaki valami csúnyát mondana ez ügyben. Kell ez nekünk?"

Na? Ismerős?
Tordai Bence, Hadházy, Szél Bernadett, Szabó Tímea, Jakab Péter.
Akiket megbüntetett Kövér az őszinte szavaikért, megnyilvánulásukért.

Olyan jogkörrel, mely még Varga Judit jogállamában is párját ritkítja: jogorvoslati lehetőség nélkül, egyfokú, egyszemélyes bíráskodással!

Nem csoda, hogy ilyen hatalmat kapott emberrel elszalad a ló, ha nem kontrollálják az orvosai!

És ne jöjjön senki azzal, hogy itt csak pénzbüntetésről, és nem fegyházról, vagy halálos ítéletről van szó!
Kövér egy kiszivárgott, a belbiztonsági szolgálatoknak tartott eligazításon a minap a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélynek nevezte az ellenzéket, és megfelelő intézkedéseket sürgetett!

Maga már intézkedett is! A parlamenti őrséget hirtelen felszerelték tömegoszlatásra alkalmas gránát- és ködvetőkkel (is).

Vajon elégedett lenne Breitschneider úr, a titkosrendőr, aki Palívecet följelentette? Biztos! Mégis csak szép az élet! Semmi se változik!