A legjobbat akarta kihozni magából, hogy édesapja kedvében járjon, ezért kőkeményen edzett: homokkal töltött hátizsákjával naponta majdnem harminc kilométert futott, a lábához deszkákat szíjazva kocogott, és gyakorolta a lélegzete visszatartását – írja a Múlt-kor.hu.

Az 1972-es moszkvai Európa-bajnokságon aranyérmet nyert az 50 és 100 méteres számokban, és hamar bebizonyosodott, hogy az életben, vészhelyzetben is megállja a helyét. Karapetjan 1974-ben azonnal cselekedett, amikor a busz, amin utazott a szakadék felé kezdett gurulni: beugrott a vezetőfülkébe és behúzta a kéziféket – a sofőr nem volt ott, kiszállt a motort ellenőrizni.

Forrás: Russian Beyond

Két évvel később pedig olyat tett, amire rajta kívül talán más nem is lett volna képes, és kis híján az életébe került.

37 embert hozott a felszínre

1976. szeptember 16-án futni készült a Jereván központi részén fekvő tó körül testvérével, Kamoval és edzőjével. Húsz kiló homokkal a hátán rótta a 21 kilométeres távot, amikor hatalmas robajt hallott, azt hitte, bomba robban a környéken.

Nem bomba volt, hanem egy troli zuhant a vízbe. Savars Karapetjan nem tétovázott, azonnal a busz után vetette magát, amely négy méter mélyre süllyedt. Berúgta a troli hátsó ablakát, és a felkavart iszaptól vakon tapogatott túlélők után, miközben elviselhetetlen fájdalmat érzett a lábában.

Összesen negyven alkalommal merült alá, 37 embert hozott a felszínre, közülük húszan túlélték a tragédiát.

Odafent a szintén úszó Kamov „vette át” és segítette partra az embereket, Karapetján csak merült és merült szinte gépiesen, hiszen tudta, nincs sok ideje. Akkor hagyta abba, amikor egy párnát hozott fel, és világossá vált, az oxigénhiánytól mennyire legyengült. Mindezek után hazament és bekötötte a lábát, a buszból egyébként az ő segítsége nélkül, önerőből még hét ember tudott kimenekülni.

Karrierjébe került

Estére azonban belázasodott, görcsölt, kritikus állapotban vitték kórházba: a hideg, szennyezett víz és a lábán szerzett sebek tüdőgyulladást és vérmérgezést okoztak. Három hétbe telt, míg újra lábra állhatott, hőstettéért azonban akkor nem kapott elismerést. "Rögtön a baleset után néhányan cikket akartak közölni egy újságban, de ezt nem engedélyezték. A Szovjetunióban a trolibuszoknak nem volt szabad a vízbe esniük" – magyarázta Karapetjan.

Bár felgyógyult, sportolói karrierje komoly törést szenvedett. A mentés közben végrehajtott rengeteg merülés maradandóan károsította a légzőrendszerét, és elkezdett ódzkodni a víztől. Ő maga így fogalmazott: "Nem igazán féltem a víztől, egyszerűen csak utáltam." – mondta. Ennek ellenére néhányszor még rajthoz állt, a szovjet bajnokságon világrekordot állított be 400 méteren, majd a Magyarországon rendezett Európa-bajnokságon arany- és bronzérmet is nyert. Majd végleg szögre akasztotta az uszonyait.

Huszonnégy évesen vonult vissza, miután tizenegyszer döntötte meg a világcsúcsot, tizenhét világbajnoki, tizenhárom Európa-bajnoki, és hét szovjet bajnoki címet szerzett.

Ma is így tenne

Jereváni hőstettéért végül 1982-ben kapta meg a méltó elismerést, amikor egy újságíró megírta történetét a Komszomolszkaja Pravda újságba. Ezzel egy csapásra nemzeti hőssé vált, a szovjet hatóságok a Méltóság Érdemrendjével tüntették ki, a Nemzetközi Csillagászati Unió kisbolygót nevezett el róla, és szovjet állampolgárok tízezrei írtak neki dicsőítő leveleket.

Karapetjan ezek után sem ült nyugodtan a babérjain: 1985-ben, amikor a jereváni sportcsarnok kigyulladt, ugyanúgy gondolkodás nélkül rohant be a tűzbe életeket menteni. Később Moszkvába költözött és egy cipőboltot nyitott, 2013-ban pedig két szakaszt is futhatott a szocsi téli olimpia fáklyájával.

Mentőakciója sportolói karrierjébe került, ám évtizedekkel később is azt mondta, semmit nem csinálna másképp: "Nem lett volna helyes, ha a világ leggyorsabb víz alatti úszója csak ott áll, és meg sem próbál segíteni. A természet és az emberiség is elítélt volna. Maga Isten is elítélt volna." (24.hu)