h i r d e t é s

Veszélyben a fogaskerekű

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Veszélyben a fogaskerekű

2022. május 04. - 18:06

Várhatóan nem újítják fel a fővárosi fogaskerekű vasutat, részben mert a kormány ezt a budapesti fejlesztést sem támogatja, részben mert lejárt az ehhez szükséges építési engedély, amit újra kellene kérni.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

A budapesti fogaskerekű beruházását tartalmazza a fővárosi önkormányzat által 2021-ben elfogadott Integrált településfejlesztési stratégia (ITS), ám a főváros által előkészítés alatt álló projektek közül „egyetlenegyet sem tartott támogatásra méltónak a kormányzat" - tudta meg a Világgazdaság a főpolgármesteri hivataltól.

Így azok sem az RRF-ben, sem az IKOP Pluszban, azaz az  uniós támogatási programokban nem kaptak helyet. Karácsony Gergely főpolgármester Pokorni Zoltán polgármesternek írt levelében kérte, hogy támogassa a kormányzati forrásbiztosítását.

Az ITS-ben az olvasható, hogy a 45 milliárd forintos fogaskerekű-felújítás és  -hosszabbítás megvalósítója a magyar állam, a forrás pedig a központi költségvetésből érkezik. Arról nem született döntés illetékes fórumon, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában, hogy a kivitelezést átvállalja a kormány. Ez több más beruházás esetében az megtörtént, például a fonódó villamos második üteme kapcsán.

Időközben ráadásul az idén februárban lejárt a XII. kerület hegyvidéki részét és a Városmajort összekötő fogaskerekű felújításának és meghosszabbításának építési engedélye, amit még 2017-ben állítottak ki a hatóságok és öt évig volt érvényes. A BKK a koronavírus-járványra hivatkozva vitatja ennek tényét, de jelen állás szerint elölről kell kezdeni a tervezési folyamatot. Miután az RRF-ből legfeljebb 2026-ig lehet forrást lehívni, bizonytalan, hogy ebből a forrásból juthat-e a fogaskerekűre. (Napi.hu)