Én is megtettem, bár nem most, hanem egy ideje fel-felröppen az ötlet a családunkban. Nem tudok rá egyszerűen válaszolni. Amikor nem voltak gyerekeim, tízen-huszonévesen, kifejezetten idegesítettek a kisgyerekek és a róluk áradozó felnőttek. Magam számára volt a legmeglepőbb, hogy mennyire nyitottan, érdeklődéssel és szeretettel, elérzékenyülve figyelek a lányaim születése óta mindent, ami gyerekekkel kapcsolatos.

Ha azt kérdezik, tőlem, hogy szeretném-e, hogy három, négy, stb. gyerekem legyen, mert imádok részt venni az életükben, a problémáikban, elnézni ahogy esznek, hallani, ahogy egymással beszélgetnek, ahogy felfedezik a világot, arra az a válaszom, hogy igen.

De ha azt kérdezik tőlem, hogy szeretnék-e újra évekig folyamatos kialvatlanságban szenvedni, újabb 10 évre minden minimális kényelemről lemondani, a válaszom az, hogy nem.

Ha azt kérdezik, hogy szeretném-e, hogy a harmadik gyerekemet nagyobb odafigyeléssel, a korábbi – ma már felismert hibákat, saját önzőséget kiküszöbölve nevelhessem, a válaszom az, hogy igen.

De ha azt kérdezik, hogy ki akarom-e tenni a feleségemet 35 év felett annak a rendkívül kockázatos egészségügyi akciónak, amit egy szülés vagy császármetszés jelent, arra az a válaszom, hogy nem.

Nehéz kérdés, életre szóló döntés, hogy az ember szeretne-e harmadik gyereket. Mindenkinek mások a személyes félelmei vagy tervei, s ezek mind legitim szempontok. Azt viszont egészen biztosan tudom, hogy ebben a döntésben a legkevésbé sem befolyásol az, hogy a társadalmi közvélemény mit gondol arról, hogy hány gyereknek „kell” lenni egy családban, vagy hogy az aktuális kormány ad-e mellé bármennyi pénzt bármilyen formában.

Az én életem az enyém. Az alakítására vonatkozó szempontok az enyémek. Én tudom, hogy mit miért igen és mit miért nem.

Ha már ebbe a kérdésbe az állam mégis bele akar szólni, akkor a következőt javaslom. Hogy szeretnék-e harmadik gyereket, attól is függ, hogy lesz-e egyszer olyan iskola, ahova kíváncsian és jól eső izgalommal jár be a gyerekem minden reggel, mert szeretik és elfogadják. Hogy lesznek-e olyan kórházak, ahova nyugodt szívvel megy be egy nő szülni és nem a hálapénzt számolgatva elborzadni és reménykedni abban, hogy a babával együtt egészségesen jönnek ki onnan.

Persze nem minden az államon múlik, sőt. Hogy akarok-e harmadik gyereket, az attól függ, hogy mennyire hiszek egy olyan társadalmi környezet esélyében, ahol nem lesz minden egyes apró napi konfliktusból élet-halál harc az emberek között. Ahol elhisszük egymásról, hogy van egy jobb, békésebb énünk, mint a farkastörvénynek engedelmeskedő, mindenkin áttaposó kíméletlen önző érzéketlenség. Ma ezeket sajnos kevéssé tapasztalom, de ha egyszer közösen megteremtjük, akkor mindenkinek könnyebb lesz válaszolni a saját szempontjai alapján arra is, hogy szeretne-e első, második, harmadik gyereket.