Eldől, kisétálhat-e a rettegett gyilkos, Bene László a börtönből
„Fennállhat a bűnismétlés veszélye” – ezt is tartalmazza a szakértői vélemény, amelyet Bene Lászlóról (64) készítettek - írja a Blikk.
Ez pedig nem jön túl jól a férfinak, aki reménykedhet, hiszen ma tárgyal a bíróság arról, hogy két évtizednyi börtön után kisétálhat-e a korábban sorozatgyilkosság miatt elítélt férfi.
A férfi társával, Donászi Aladárral (†41) 1989 és 1993 között tucatnyi rablást követett el. 1994-ben leültették, s négy gyilkosság miatt 1996-ban elítélte a bíróság. Donászi felakasztotta magát, Bene azonban kitartott: 22 évet lehúzott a rácsok mögött. Márciusban elsőfokon úgy döntöttek, hogy szabadon engedik Benét, azonban a másodfok ezt hatályon kívül helyezte, és elrendelte a nyugdíjaskorú férfi elmeorvosi vizsgálatát.
Úgy tudjuk, hogy ez a vélemény meg is érkezett, és hosszasan taglalja a férfi 22 évét a rácsok mögött. Információink szerint azt vetik Bene szemére, hogy a két évtized alatt, amelyből csupán egyet töltött magánzárkában, mindössze 10 hónapot dolgozott. A sorozatgyilkos szerint azonban ez nem az ő hibája: azt állítja, nem engedték neki, pedig ő szeretett volna. Úgy tudjuk, abban az időben ajándéktáskákat hajtogatott a cellájában, ezzel kereste a pénzt.
– Bene nem jöhet ki. Azt szeretném, hogy a jogerős döntés igazságos és emberi legyen, azaz ne engedjék ki – mondta korábban Sádt György (51), akinek testvérét, Győzőt (†23) Bene és Donászi 1992-ben szó nélkül kivégezte a Skálánál. Bene áldozatainak hozzátartozói fellélegezhettek márciusban, azonban most ismét izgulnak a tárgyalás miatt.
Bár meghalt Bene édesanyja, de élnek még rokonai. A sorozatgyilkost – vagy ahogy magát nevezi, gengsztert – mégsem ők, hanem egy civil szervezet venné a szárnyai alá, ha szabadulna. Így sem lesz azonban könnyű dolga, hiszen nem kap nyugdíjat, élete végéig dolgoznia kell, ha meg akar élni.
Kora miatt úszta meg
Németh István, a Soós-féle rendőrgyilkos banda tagja csak annak köszönhette, hogy egykor nem akasztották fel, hogy fiatalkorú volt még a gyilkosság idején. Húsz év után, 2000-ben szabadult, 41 évesen. Hajléktalanként tengődött, így ismerkedett meg későbbi társával, aki két gyermeket szült neki. Három éve azonban felvetődött a gyanú, hogy verik egyik gyermeküket, bíróságra került az ügy.