Évzárás virslivel - tesztelt a NÉBIH
A karácsonyi ünnepeknek vége, hamarosan új esztendőt köszönthetünk, amely nem telhet el virslikóstolás nélkül.
Idei utolsó Szupermenta terméktesztünkön 21 előrecsomagolt sertésvirslit ellenőriztünk, hogy biztonságosan végződjön a Szilveszter és jól induljon az Újév.
Idei utolsó terméktesztünkön 21 Magyarországon kapható, előrecsomagolt sertésvirslit ellenőriztünk. Biztonsági, minőségi, érzékszervi és kedveltségi vizsgálatokat is végeztünk az évzáró-évnyitó slágerélelmiszerén.
A virsli – hőkezelt húskészítményként – biztonságosnak mondható élelmiszer, de az esetleges utószennyeződések vagy egyes technológiai hiányosságok miatt mégis fennáll némi kockázat.
Fontos volt, hogy kizárhassuk salmonella, listeria, illetve clostridium baktériumok jelenlétét, azaz, hogy ezek a termékek megfelelnek-e az alapvető élelmiszerbiztonsági kritériumoknak.
A laboratóriumi vizsgálatok eredménye alapján mikrobiológiai szempontból valamennyi minta megfelelt az előírásoknak.
A virslit a Magyar Élelmiszerkönyv szigorúan szabályozza, meghatározva benne többek közt a fehérje-, víz-, zsír-, sótartalmat is. Ennek megfelelően ezekre a minőségi paraméterekre és a nitrit tartalomra is elvégeztük a vizsgálatokat, mely során kifogás nem merült fel.
6 termék csomagolásán szerepelt a „gluténmentes” felirat, így ezekben az esetekben azt is megnéztük, valóban gluténmentesek-e a termékek. Megnyugtató hír a gluténérzékeny vásárlók számára, hogy a „gluténmentes” felirattal ellátott virslik valóban megfeleltek az állításnak.
A sertésvirslik fogyaszthatósági idején belül elvégeztük azok akkreditált érzékszervi bírálatát is. Egy minta esetében kellemetlen szagot állapítottak meg a szakemberek, ami miatt a gyártó ellen eljárást kezdeményezett a hatóság.
A termékek jelölése kapcsán szintén akadt kifogásolnivaló. Több esetben találtunk eltérést a termékek gyártmánylapja és a címkén feltüntetett jelölések között, ami természetesen nem megengedett. A NÉBIH a szükséges intézkedéseket megtette, így folyamatban van annak tisztázása, hogy melyik tükrözi a valós helyzetet, vagyis, hogy mi van a termékben.
Az is hibának számított, ha a gyártó az ehető burkolatot nem tüntette fel sem a termék összetevői között, sem a gyártmánylapon.
Az allergének feltüntetése, az adalékanyagok felhasználása és a „védőgázas csomagolásban” felirat viszont valamennyi esetben megfelelt az előírásoknak.
Melyik volt a kóstolók kedvence?
Ahogyan a Szupermenta olvasói már megszokhatták, a termékek kedveltségi vizsgálatát is elvégeztük. Laikus és szakértő kóstolók pontozhatták a termékeket egyedi szempontrendszer alapján.
A virslik alakját, méretét, burkolatát, színét, illatát nyers formában értékelték 1-5-ig terjedő skálán. Főzve pedig az illatukról, ízükről, állományukról és szerkezetükről alkothattak véleményt pontokban kifejezve.
Talán sokan nem tudják, hogy ezeket az élelmiszereket nem szabad főzni. Amikor virsli főzéséről beszélünk, akkor tulajdonképpen a felmelegítésükről van szó. Egy-két percig javasolt forrásban lévő vízben tartani, mert különben kifőnek belőle a különböző ízanyagok és aromák.
A megfelelő virsliknek egyenletes vastagságúnak kell lennie, felülete nem lehet szennyezett, burkolata – legyen az műbeles vagy juhbeles – szintén egyforma simának, tisztának, sérülésmentesnek kell lennie, valamint a terméket végig zárnia kell. A tesztelők a Pick virslijét, valamint az Aldi frankfurti virslijét tartották a legtetszetősebbnek.
Vásárlás során az összetevők böngészése mellett a virslik külső színe is meghatározhatja a választást. A szín értékelésnél a kóstolók a külső és a belső – metszéslap, hosszában kettévágva – színt is pontozták. A minőségi terméknél egyenletes világos rózsaszín, valamint egyenletes fűszereloszlás az elvárás. A legtöbb pontot az Aldi frankfurti virslije kapta.
Nyersen és főzve egyaránt értékelték a bírálók a termékek illatát, mely szempontból a nyers és a főzött formánál is a Pick mangalica virslijét preferálták.
Virsli esetében a harmonikus, ízletes íz mellett fontos, hogy a termék idegen és mellékíztől mentes legyen. Ez alapján a legmagasabb értéket szintén a Pick mangalica virslije kapta.
Az állomány-szerkezet, metszéslap értékelésénél azt kellett figyelni, hogy a virsli tapintása megfelelően rugalmas, szerkezete homogén, pép jellegű, egyenletes fűszereloszlású legyen. Mindezek figyelembevételével a tesztelők legjobb szerkezetűnek az Aldi frankfurti virslijét tartották.
A pontozók értékelése alapján a sertésvirslik versenyében első helyen a Pick mangalica virslije végzett. Második lett az Aldi frankfurti virslije, míg harmadikként az Aldi koktél frankfurti virslije zárt.