Újabb ügy, amit Polt nem akar tisztázni
Polt Péter szerint nincs mit vizsgálni a letelepési kötvény-biznszen
"Nem állná ki egy hatósági ellenőrzés próbáját a kötvényprogramban részt vevő közvetítőcégek engedélyeztetési eljárása" - írta a Magyar Nemzet
A 2017. december 14-én megjelent cikkükben mutatta be a lap a kiperelt dokumentumokat. Az érintetteknek azonban nincs oka aggodalomra. Ilyen ellenőrzés úgysem jön egyhamar, a korábbi Fidesz-tag legfőbb ügyész, Polt Péter legalábbis semmilyen bűncselekményre utaló nyomot nem talált a Magyar Nemzet által feltárt információkban.
Polt Pétert még a cikk megjelenésének napján levélben kereste meg Harangozó Tamás MSZP-s parlamenti képviselő, és azt kérdezte, hogy az ügyészség indít-e eljárást a felsorolt mulasztások és szabálytalanságok miatt.
Harangozó emlékeztetett a gazdasági bizottság döntéshozatalának furcsa anomáliára és a kötvényprogram gyanús részleteire:
- Egyetlen közvetítőcég esetében sem volt teljesen szabályos az engedélyeztetés.
- A benyújtott kérvények egy részéről a bizottság elnökei – Rogán Antal, majd Bánki Erik – önkényesen dönthettek.
- Volt kérvényező, aki céges és személyes adatok helyett hiánypótlásként (!) csak nevet és aláírást küldött be, de ez sem jelentett gondot.
- Egy liechtensteini cég 2013. május 27-én nyújtotta be engedélyeztetési kérvényét, a bizottság viszont május 23-án iktatta.
- A gazdasági bizottság ellenzéki tagjai nem is tudhattak egy sor adminisztrációs folyamatról.
- A legnagyobb nyereséget szakító, kifejezetten magyar kötvényeket közvetítő cég egy nappal az előtt alakult, hogy Rogán Antal benyújtotta a kötvényprogramot lehetővé tévő törvénymódosítást.