h i r d e t é s

Párbeszéd: a tekintélyelv helyett a kíváncsiságra építsen az oktatás!

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Párbeszéd: a tekintélyelv helyett a kíváncsiságra építsen az oktatás!

2018. január 19. - 12:55

A Párbeszéd szerint az oktatásban a tekintélyelv érvényesítése helyett a diákok kíváncsiságában rejlő lehetőségekre kellene építeni. 

Forrás: zoom.hu

Erőss Gábor, az ellenzéki párt szakpolitikusa csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek elmondta, egyetértenek azokkal a célokkal, amiket a "Ne menj suliba" nevű kezdeményezés elindítói fogalmaztak meg, a Párbeszéd vezetői pedig részt vesznek a pénteki demonstráción.

Kiemelte, a tanároknak és diákoknak is jól kell érezniük magukat az iskolában, mert így lehet a legjobb eredményeket elérni, ehhez pedig az szükséges, hogy magolás helyett élmény legyen a tanulás.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének szociális demokrácia programja emellett minden gyermeknek biztosítaná az érettségizés lehetőségét, valamint a középfokú angol nyelvtudás megszerzését, szemben a jelenlegi kabinet szakképzésbe terelő politikájával

- fejtette ki Erőss Gábor. 

Az ellenzéki politikus elmondta, ennek érdekében a hátrányos helyzetű térségekben radikálisan, akár felére csökkentenék az osztálylétszámokat.

(MTI)